2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Bayer show

Következik:

Vezércikk 14:00

Újabb atomkísérletet hajtott végre Észak-Korea

2017. szeptember 3., vasárnap 16:02, frissítve: vasárnap 16:06

Hidrogénbombával hajtott végre kísérleti robbantást Észak-Korea – a történtekről a kommunista állam televíziója számolt be, nem sokkal azután, hogy a térség több országa is eddig még nem tapasztalt erejű földrengést mért Észak-Koreában. A japán kormányfő tiltakozik a történtek miatt és összehívta a nemzetbiztonsági tanácsot, a dél-koreai elnök pedig az ENSZ BT-hez fordult.

„Egy 5,6-os erősségű földrengés történt Észak-Koreában. Még nem biztos, hogy ez valóban emberi közreműködés miatt történt” – a dél-koreai televízió így számolt be a történtekről.

 

A földrengés a Punggje-ri kísérleti telepnél történt. A Kínai Földrengéstani Intézet honlapja szerint 6,3-as erősségű földrengést mértek fél 12-kor az északi szélesség 41,35 és a keleti hosszúság 129,11 fokánál. Az amerikai intézet szerint a rengés 10 kilométeres mélységben történt – mondták be a tévében Dél-Koreában.

Nyolc perccel az első rengés után egy második földmozgást is mértek. Ezt az idézhette elő, hogy beomlott az első okozta üreg. Az észak-koreai határhoz közel lévő Jancsi kínai városban élők 10 másodpercen át érezték a rengéseket.

A szöuli szakemberek szerint ez volt Észak-Korea eddigi legnagyobb erejű kísérleti atomrobbantása. „A földrengés ereje 11-szer nagyobb volt, mint a 4. mesterséges földrengés és 5-6-szor erősebb az ötödiknél” – mondta Lee Mi-Seon, a dél-koreai földrengéstani intézet igazgatója.

Nem sokkal később az észak-koreai állami média hírolvasója jelentette be, sikeres nukleáris tesztet hajtottak végre hidrogénbombával, amelynek elvégzésére Kim Dzsongun, az ország vezetője adott utasítást.

Ezeken a fényképeken Kin Dzsongun látható. A sztálinista állam elnöke éppen azt nézi meg, hogyan helyezik rá országa első hidrogénbombáját egy interkontinentális ballisztikus rakétára. Az észak-koreai vezető szerint a hidrogénbomba minden alkatrészét az országon belül állították elő, és így annyit gyárthatnak belőle, amennyit csak akarnak.

Nyugati szakértők még az elmúlt hónapokban is kételkedtek abban, hogy Phenjan valóban képes legyen ilyen kisméretű bombát kifejleszteni.

A japán kormányfő tiltakozott az újabb atomkísérlet miatt. „Ha Észak-Korea folytatja a nukleáris teszteket, az teljes mértékben elfogadhatatlan, és keményen tiltakozunk ellene” – mondta Abe Sinzó a rendkívüli nemzetbiztonsági tanács ülése előtt.

Az ázsiai szigetország felett repült át kedden az az észak-koreai ballisztikus rakéta, amely a Csendes-óceánba zuhant.

De elítélte a mostani hidrogénbombatesztet Kína és Dél-Korea is. Peking arra szólította fel a phenjani vezetést, ne súlyosbítsa tovább a kialakult helyzetet.

Szöul azonban keményebb fellépést követel és azonnal kezdeményezte az ENSZ Biztonsági Tanácsának összehívását az ügyben.

„Úgy határoztunk, hogy minden diplomáciai megoldás lehetőségét megvizsgáljuk, új ENSZ-szankciók lehetőségét, hogy elérjük, Észak-Korea teljes mértékben adja fel atomprogramját, és teljes mértékben elszigeteljük Észak-Koreát” – mondta Csung Euj-Jong nemzetbiztonsági főtanácsadó.

Riadókészültségbe helyezték a dél-koreai hadsereg különleges egységét is. Az orosz külügyminisztérium pedig tárgyalásokat sürget az észak-koreai atomprogramról.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!