2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Külföld

Orbán Viktor: A magyar nemzetnek megvannak azok a képességei, amelyekkel független tud maradni

Ma a magyar nemzet birtokában van azoknak a politikai, gazdasági képességeknek, és hamarosan birtokában lesz azoknak a fizikai képességeknek, amelyekkel meg tudja magát védeni, és amelyek segítségével független tud maradni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Tusnádfürdőn szombaton.

  • Orbán Viktor: A magyar nemzetnek megvannak azok a képességei, amelyekkel független tud maradni

Orbán Viktor a 30 évvel ezelőtti rendszerváltozással kapcsolatban elmondta, a feladat volt, hogy ki kell vívni az ország függetlenségét és szabadságát. 

Feladat volt, hogy ki kellett építeni egy tőkés piacgazdaságot, eközben pedig fel kellett építeni egy demokratikus intézményrendszert. Orbán szerint ez lehet nevezni első rendszerváltásnak, liberális rendszerváltásnak.

A szocialista rendszer visszatért csoportjait politikai harcban, békés módon le kellett győzni. Az utódvédcsapatokat a nemzetközi térben is le kellett győzni

- tette hozzá. Kiemelte, erre ment rá az életünk 1994 és 2010 között. Ez volt a nemzedéki feladat. 

Orbán Viktor beszélt az SZDSZ drámájáról is. A liberális rendszerváltáskor ez a nemzedék nem kapta meg a kormányzás lehetőségét. A kormányfő szerint hálát kell adni, hogy a Fidesz nem jutott az SZDSZ sorsára.

2006 és 2010 között történt a felkészülés a nemzeti rendszerváltás előkészületére. 

Az elmúlt 9-10 évben úgy kellett építkezni, hogy közben folyamatosan harcolni kellett. hiszen a nemzeti rendszer nemzetközi elfogadottságának folyamatos megkérdőjelezésével is meg kellett küzdeni.

A miniszterelnök kérdés, nagy kérdés,

van-e erőnk a következő 15 évhez?

Most jön az esti nagy film – mondta a kormányfő. Hozzátette, nem az időnek kell célt tulajdonítani, hanem a saját életünknek kell az időben értelmet adni.

A mi nemzedékünk történelmi lehetőséget kapott a nemzet megerősítésére 

A magyar kormányfő előadásában kiemelte:

az ország önrendelkezését visszaszerezték, és a határokat is megvédték a migrációval szemben.

Rámutatott: nemzedékük történelmi lehetőséget kapott a magyar nemzet megerősítésére. Ez egy igazságtalanul nehéz küzdelem volt eddig is, és igazságtalanul nehéz küzdelem lesz ezután is - értékelt.

Orbán Viktor úgy fogalmazott: az elmúlt 30 évben rájöttek arra, hogy nem az időnek kell célt tulajdonítani, hanem az időben benne a saját életünknek kell értelmet adni.

Hozzátette: ez nem csak egyénenként, hanem nemzedékenként is igaz, a nemzedékük életének kell értelmet adni.

Mi történik Magyarországon? Hogyan értelmezzük, ami Magyarországon történik?

Lendületes nemzetépítés zajlik ma Magyarországon - emelte ki a kormányfő. Magyarország biztató pályán való maradását kívülről fenyegeti veszély. 

  • Sikerült megakadályozni, hogy alkalmatlan emberek kerüljenek az uniós intézmények élére
  • A Bizottságnak vissza kell térnie a szerződések őre szerephez, nem dolga, hogy politikai támadásokat intézzen a tagállamok ellen 
  • A csúcsjelölti rendszer nem múlt ki, csak visszakerült a helyére.
  • Ki kell javítani a migrációs ügyben elkövetett hibákat, az összes migrációval kapcsolatos jogkört a belügyminiszterek tanácsának kell kezelnie
  • Európa sokkal sikeresebb lehetne, szocialista gazdaság helyett a versenyképességet kell erősíteni.
  • Nincs szükség az alapjövedelemre, munkahelyre és adócsökkentésre van szükség
  • A migránsok helyett az európai családoknak kell adni a pénzt.

Magyarországnak új útvonalat kell terveznie. 2020-ban várhatóan két újabb gazdaságvédelmi akciótervre lesz szükség. Mind a kettőnek versenyképesség javító tartalma kell, hogy legyen - közölte a miniszterelnök. 

Az Európai Néppárttal kapcsolatban a kormányfő elmondta, meg kell várni az EPP milyen jövőt szán magának. 

Magyarország valami mást csinál

A nemzetközi közmegegyezés szerint mindenhol liberális demokráciáknak kell működnie. Magyarország valami mást csinál. 

Orbán Viktor elmondta, vissza kell tekinteni 2010-ig. 3,6 millió ember dolgozott és abból 1,8 millió fizetett adót, de mára már 4,5 millióan dolgoznak.

Azt lehetett tapasztalni, hogy szellemileg és biológiailag is kiürülőben volt az ország. Orbán Viktor szerint

a liberális demokrácia keretein belül nem lehetett választ adni a súlyos kihívásokra. 

Demokrácia igen, liberalizmus nem 

Új alapokra helyzetük a közösség és az egyén viszonyát, a liberális rendszerben a társadalom nem más, mint egyének egymással versenyző halmaza, nemzet nincsen, közösség sincs és nincs közös érdek. 

Egy nemzeti rendszerben az egyéni teljesítmény érdemel elsősorban elismerést, amivel a közösség javát szolgálják – tette hozzá.

Orbán Viktor elmondta, a liberális rendszerben egyének egymással versengő halmaza a társadalom, nincs nemzet, legfeljebb politikai nemzet. Ehhez képest az illiberális vagy nemzeti nézőpont szerint a nemzet történetileg és kulturálisan meghatározott közösség, amelynek tagjait védelmezni kell, fel kell készíteni a világban való közös helytállásra, és az az egyéni teljesítmény érdemel elsősorban elismerést, amely a közösség javát is szolgálja - sorolta a miniszterelnök.

Az illiberális politika értelme nem más, mint a keresztény szabadság

- emelte ki a miniszterelnök.

Kijelentette: a keresztény szabadságért dolgozó politika arra törekszik, hogy megvédjen mindent, amit a liberálisok elhanyagolnak, elfelejtenek és megvetnek.

Nemzedéki küldetésünk, hogy szembeforduljunk a liberális korszellemmel 

A teljes beszéd:

A szabadegyetem zárónapján Orbán Viktor és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke válaszolt a közönség kérdéseire.

Hír TV 

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Menczer Tamás: Megvan a 20.000 aláírás! + videó

Menczer Tamás: Megvan a 20.000 aláírás! + videó

Néhány óra alatt összegyűjtötte az európai parlamenti választáshoz szükséges húszezer aláírást a Fidesz–KDNP - jelentette be a kormánypártok kommunikációs igazgatója. Menczer Tamás azt mondta: a munkát folytatják, a cél, hogy minél több emberhez jussanak el.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!