2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Tusnádfürdő szégyenfoltja lett

2016. május 31., kedd 11:14

Lepusztult állapotban várja a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor helyszíne közelében lévő Csukás-tó az érkező több ezer turistát. Borszék mellett egykor ez a település is évente kirándulók tízezreit fogadta. A magánkézben lévő tó és környékének fejlesztése azonban elmaradt, ahogy sok más székelyföldi látványosságé is.

Az Oltból táplálkozó tusnádfürdői Csukás-tó 1900-ban jött létre. Nyáron fürödni és csónakázni, télen korcsolyázni lehetett itt. A tó a kommunizmus évei alatt virágkorát élte, és több tízezer turistát vonzott a településre.

Az állami tulajdonban lévő Csukás-tavat 2000 után privatizálták, vendéglő és konferencia-központ működött itt, majd a létesítmény eladósodott, és egy román kereskedelmi bank tulajdonába került. Évekig hiába árulta a bank, vevő nem akadt. Végül egy vadasparkok működtetésével foglalkozó marosvásárhelyi cég vásárolta meg. De a helyzet nem javul.

„Borzalmas állapotban van ez a hely, úgy tűnik, mintha elvesztette volna értékét, egykori csillogását: üres villákat látok, elhagyatott épületeket. Nagy kár, mert itt a természet egyszerűen csodálatos. Azt látom, hogy korunkbeli turisták jönnek inkább, akik azt hitték, olyan látvány fogadja őket, mint régen, a fénykorában. Csalódás látni most mindezt” – mondta egy a marosvásárhelyi nő.

Tusnádfürdő szégyenfoltja jelenleg a tó, fogalmazott a polgármester. Albert Tibor még bízik abban, hogy a tavat háromszázezer euróért megvásárló Maros megyei üzletember elkezdi a fejlesztéseket. „A bank tulajdonába került, azután megvásárolta egy cég, és most reméljük, hogy rendbe fogja tenni. Ez a szégyenfoltja jelenleg a településünknek sajnos. Állunk és várunk, hogy jóhiszemű emberek jöjjenek és a szükséges beruházásokat elő tudják készíteni, akkor visszakerül a turisztikai forgalomba, és természetesen a település arculatán is változtat” – nyilatkozta a településvezető.

A tusnádfürdői Csukás-tó szomszédságában található a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor helyszíne is ahová minden évben több tízezer magyar fiatal látogat el. A  polgármester azt reméli, hogy a beruházó még az idei szabadegyetem kezdete előtt legalább rendet tesz a lepusztult környéken.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!