2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Vezércikk 06:00

Trump mondott egy beszédet, egymásnak estek az emberek

2017. augusztus 23., szerda 08:03, frissítve: szerda 10:11

Összecsaptak az ellentüntetők a Trump-szimpatizánsokkal az arizonai Phoenixben. A két tábor addig tüntetett békésen egymás mellett, amíg az elnök beszédet nem tartott az egyik konferencia-központban – az utcai csata ezután kezdődött. A rendőrök könnygázzal, villanógránátokkal és paprikasprével próbálták megfékezni a tömeget, ahonnan kövekkel és üvegekkel dobálták őket.

Az Arizona állambeli Phoenixben tartott nagygyűlést Donald Trump, több ezer támogatója előtt. Az elnök megvédte korábbi, a charlottesville-i zavargások utáni reakcióját, és újfent nekiment a médiának.

„Nem akarnak beszámolni arról, hogy keményen felszólaltam a gyűlölet, a bigottság, az erőszak ellen, és keményen elítéltem a neonácikat, a fehér felsőbbrendűség híveit és a Ku-Klux-Klant. Nyíltan felszólaltam az egység és a szeretet mellett. Ők ezt tudják, mert mind ott voltak” – nyilatkozta Trump.

Az amerikai elnök ismét meglebegtette, hogy kegyelemben részesíti Joe Arpaiót, az arizonai Maricopa megye korábbi seriffjét. Arpaio számos jogvédő haragját vívta ki embertelennek és rasszistának tartott módszereivel. Miután tavaly elvesztette a választást, eljárás indult ellene, és bűnösnek találták, mivel a bírói tiltás ellenére faji profilozást alkalmazott.

„Szeretik-e az emberek itt Joe seriffet? Joe seriffet elítélték, amiért a munkáját végezte? Lehetett volna esküdtszéke, de tudják mit, teszek egy jóslatot: úgy gondolom, hogy rendben lesz minden. Nem ma hozom meg ezt a lépést, mert nem akarok viszályokat szítani, de Joe seriff megnyugodhat, és jól érezheti magát” – folytatta Donald Trump.

Az elnök ismét előhozta a déli fal kérdését is. Arizonában ez azért különösen kényes kérdés, mert az állam Mexikóval határos.

„Az akadályozó demokraták azt akarják, hogy ne csináljuk, de higgyék el nekem, akkor is megépítjük a falat, ha le kell állítanunk a kormányzást. Hadd fogalmazzak világosan azoknak a demokratáknak, akik a kongresszusban ellenzik a falat és, akik a határvédelem útjában állnak: önök amerikai biztonságát kockáztatják” – mondta Trump.

Amíg az elnök egy kongresszusi központban beszélt, a környéken ellentüntetők ezrei gyűltek össze. Ahogy Trump befejezte beszédét, az utcán tüntető tömegből többen megpróbálták elbontani a kordonokat. A rendőrség figyelmeztette a tömeget, majd könnygázt vetett be. A demonstrálók közül kövekkel és palackokkal kezdték dobálni a rendfenntartókat, akik paprikasprével válaszoltak. Az összecsapások néhány órán át tartottak, a rendőrök négy embert vettek őrizetbe.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!