2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Több tucatra nőtt egy gaboni kompbalesett halálos áldozatainak száma

Legalább 29 halálos áldozata van egy március elején történt kompbalesetnek Gabonban, nyolc embert még mindig keresnek - jelentették be csütörtökön a nyugat-afrikai ország hatóságai. Az ügyben a közlekedési miniszter már korábban lemondott.

  •  Több tucatra nőtt egy gaboni kompbalesett halálos áldozatainak száma

A fővárosból, Libreville-ből Port-Gentil kikötővárosába tartó komp március 9-én süllyedt el, 10 kilométerre a parttól, a keresés jelenleg is tart. Az Esther Miracle nevű hajó fedélzetén hivatalos adatok szerint 161-en utaztak.

A tragédia után a helyi média, valamint több civil szervezet rámutatott arra, hogy a komp nem volt alkalmas ennyi ember szállítására. A túlélők elmondták, hogy a baleset idején a legénységre nem számíthattak, sokan felfújható csónakokba kapaszkodva várták a segítséget, amely - a part közelsége ellenére - csak órák múlva érkezett meg.

Március 17-én a fővárosi ügyészség bejelentette, hogy 33 embert, köztük a közlekedési minisztérium több alkalmazottját tartóztatták le a balesettel kapcsolatban. A tárca vezetője, Brice Paillat múlt csütörtökön lemondott. Az ügyben megszólalt Alain Claude Bilie By Nze miniszterelnök is, aki részrehajlás nélküli vizsgálatot és büntetést ígért, valamint azt mondta, "aggasztó méreteket öltött az állami szektorban uralkodó korrupció".

MTI 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!