2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Bayer show 13:00

Külföld

Szijjártó: Remélhetőleg márciusban közelebb kerül a megoldás az ukrajnai kisebbségi jogok ügyében

Remélhetőleg az ukrán miniszterelnök-helyettes márciusi magyarországi látogatásakor sikerül közelebb kerülni a megállapodáshoz az ukrajnai kisebbségi jogok ügyében, ugyanis a jelenlegi helyzet elfogadhatatlan és súlyosan jogsértő - jelentette ki Szijjártó Péter csütörtökön az ENSZ Közgyűlésének plenáris ülésén.

  • Szijjártó: Remélhetőleg márciusban közelebb kerül a megoldás az ukrajnai kisebbségi jogok ügyében

Felszólalásában a külgazdasági és külügyminiszter leszögezte: Magyarország abban érdekelt, hogy Ukrajna erős, fejlődő és demokratikus ország legyen, erre 150 ezer érve is van, hiszen ennyi magyar él Kárpátalján.

Mint rámutatott, Magyarország ezért az utóbbi öt-hat évben nagyjából 75 milliárd forint gazdaságfejlesztési, humanitárius, egészségügyi és oktatási támogatást nyújtott Ukrajnának, illetve részt vett a harcokban megsebesült katonák gyógykezelésében és mintegy 2300 gyereket táboroztatott.

A magyar kormány mindig kiállt keleti szomszédja területi integritása, szuverenitása mellett, és tisztában van az ország előtt álló kihívások rendkívüli súlyosságával. Mindazonáltal azt nem fogadhatja el, hogy Kijev több ponton is megsérti kétoldalú, valamint nemzetközi jogi kötelezettségeit az elmúlt években elfogadott oktatási és nyelvhasználati törvényekkel, amelyek elveszik a magyar közösségtől a korábban már megszerzett jogaik egy jelentős részét - emelte ki Szijjártó.

"Mi a jövőben is a lehető leghatározottabban ki fogunk állni Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett, ugyanakkor elvárjuk az új ukrán vezetéstől, hogy ő maga is tartsa tiszteletben a nemzetközi szabályokat, s állítsa helyre a magyaroktól elvett jogokat"

- tette hozzá.

A tárcavezető végül elmondta, az ENSZ-nek univerzálisan mindenkin számon kell kérnie a nemzetközi jog tiszteletben tartását, nem engedhető meg, hogy egyes jogsértésekkel szemben fellépjenek, mások felett viszont szemet hunyjanak.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Tragédia történt Ágasegyháza közelében + videó

Tragédia történt Ágasegyháza közelében + videó

Halálos baleset történt szombaton az 5301-es úton Ágasegyháza közelében - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI érdeklődésére. A baon.hu úgy tudja, egy fiatal sofőr volt az áldozat.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!