2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Szijjártó Péter gazdasági együttműködési megállapodást írt alá Nyugat-Virginiában

Gazdasági együttműködési megállapodást írt alá kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Nyugat-Virginia amerikai állam kormányzójával, Jim Justice-szal. Az állam fővárosában, Charlestonban tartott aláírási ceremóniát megelőzően az MTI-nek nyilatkozva a miniszter kijelentette: a magyar-amerikai együttműködést egyértelműen sikertörténetnek lehet nevezni mind gazdasági, mind védelmi szempontból, a republikánus kormányzat hivatalba lépése óta pedig politikai szempontból is.

  • Szijjártó Péter gazdasági együttműködési megállapodást írt alá Nyugat-Virginiában

A továbblépéshez azonban szükséges, hogy a kormány az egyes államokkal is jó kapcsolatot építsen ki. Ennek jegyében írták alá korábban Indianával és Ohióval is a gazdasági együttműködési megállapodást.

Szijjártó Péter kiemelte: Nyugat-Virginia és a magyar gazdaság közelmúltbeli fejlődési pályája között több hasonlóság van. Az amerikai államok közül ez tudja felmutatni a leggyorsabb GDP-növekedést, az Európai Unióban pedig Magyarország. A bátor gazdaságpolitikának köszönhetően mindketten foglalkoztatási rekordokat döntöttek meg az elmúlt esztendőkben, és sorra haladták meg saját exportrekordjaikat is.

 A miniszter tájékoztatása szerint Magyarország számára két területen kiemelten jelentős a gazdasági együttműködés. Az egyik a vegyipar, amelyhez Nyugat-Virginia termelésének 40 százaléka kötődik, és az állam legnagyobb vállalata, a Dow Chemical Magyarországon is jelen van. Ebben az iparágban komoly kutatás-fejlesztési is potenciál rejlik, és erre szükség van a magyar gazdaság új dimenzióba történő átállásához is - emelte ki a miniszter. Magyarországon tavaly 18 százalékkal nőtt a vegyipar teljesítménye, az ágazat 97 ezer embert foglalkoztat.

A másik fontos ágazat az infokommunikáció területe. Nyugat-Virginiában fontos informatikai adatközpont-hálózat van, és ennek folyamatos fejlesztésében a magyar IT-cégek is lehetőséget kaphatnak. A charlestoni vezetés erre nyitottságot mutatott - hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Fontos téma az energetika kérdése is. Közép-Európában ez még mindig kritikus terület, Nyugat-Virginia azonban energetikai csomópontnak számít az Egyesült Államokban: az államközi villamosenergia-exportban első helyen áll, és a földgázipar is komoly méreteket ölt.

A megállapodás alírását követően a nyugat-virginai kormányzó azt mondta, hogy az állam büszke a magyar érdeklődésre. Jim Justice reményét fejezte ki, hogy gyorsan tudnak haladni a megállapodás gyakorlatba ültetésével. Kiemelte, hogy a most megkötött egyezmény munkahelyeket jelent az amerikai államnak is.

Szijjártó Péter beszámolt arról, hogy több magyar cég máris érdeklődést mutat a térség iránt. Hangoztatta, hogy a magyar fél komoly eredményeket vár a megállapodástól.

A magyar miniszter Charlestonban előadást tartott a helyi egyetemen, egyebek között migrációs témákról, illetve az Európai Unió és Magyarország, illetve Magyarország és az Egyesült Államok kapcsolatáról. A miniszter helyi cégek vezetőivel is tárgyalt, köztük a vegyipari Dow Chemical és az elsősorban a védelmi ipar számára szoftvereket fejlesztő Azimuth vállalattal, valamint a gyógyszeripari Mylan céggel. Programjában találkozó szerepelt a helyi Szent Szív-bazilika tiszteletesével, Donald Higgsszel is.

MTI

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!