2024. 04. 17. Szerda Rudolf napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Hazahúzó 01:00

Külföld

Szijjártó: Másfél milliárdot biztosít a kormány tanulmányra

  • Szijjártó: Másfél milliárdot biztosít a kormány tanulmányra

Megvalósíthatósági tanulmány készül egy a visegrádi országokat összekötő gyorsvasút építéséről – ezt Szijjártó Péter jelentette be egy lengyel gazdasági fórumon. A külgazdasági és külügyminiszter szerint a magyar kormány 1,5 milliárd forintot biztosított a tanulmány kidolgozására. A közbeszerzési eljárást még az ősszel kiírják annak érdekében, hogy a tanulmány egy évre rá a döntéshozók asztalára kerülhessen.

„Ez egy olyan projekt, amelynek mind a négy visegrádi országot magában kell foglalnia, tehát az útvonal Visegrádtól Pozsonyon át Brno-n keresztül Varsóba. Egy éven belül mind a négy országnak készen kell lennie a megvalósíthatósági tanulmánnyal, ezért a magyar kormány másfél milliárd forintot biztosított a megvalósíthatósági tanulmány létrehozására. Az erre vonatkozó közbeszerzési eljárást még az ősz folyamán ki fogjuk írni, annak érdekében, hogy jövő ősszel a döntéshozók asztalára kerülhessen a megvalósíthatósági tanulmány a Budapestet Varsóval összekötő gyorsvasút. Egy olyan vasutat kell elképzelni, amelynek a sebessége 250 km/h felett lesz” – fejtette ki Szijjártó Péter.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!