2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:05

„Székelyföld nem létezik, a neve is alkotmánysértő”

2016. február 10., szerda 17:03, frissítve: szerda 17:50

Székelyföld nem létezik, a neve is alkotmánysértő – így érvelt a Marosvásárhelyi Ítélőtábla, amikor elutasította a Székelyföld turizmusáért létrehozott civil szervezet bejegyzését. A kezdeményezők nem adják fel, megpróbálnak új jogi lehetőségeket találni arra, hogy a magyar többségű megyék az erdélyi turizmus elősegítése érdekében együttműködhessenek.

Tizennégy Hargita, Kovászna és Maros megyei turisztikai civil szervezet szeretett volna létrehozni egy közös szervezetet. Összefogásukkal a székelyföldi turizmust szerették volna erősíteni, segíteni.

A szervezet bejegyzését azonban tavaly ősszel első fokon a Csíkszeredai Törvényszék elutasította. Fellebbeztek, az ügy a Marosvásárhelyi Ítélőtáblára került, a döntés azonban nem változott. A Székelyföld szó használatát találták alkotmányellenesnek, mert mint az ügyész már az első tárgyaláson közölte: ilyen területi szervezeti egység nincs Romániában.

„Elutasítja azt az érvünket is, melyben az európai kisebbségi jogok chartajára hivatkoztunk, amely kimondja, hogy a helyi toponímiák, helynevek használatát bátorítani kell. Érdekes módon azt mondja, hogy ez nem lehetséges, nem érvényes, mert ez nem létező régió” – közölte a Terra Siculorum szövetség alelnöke, ifj. Nagy Benedek.

Hiába próbáltak a kezdeményezők azzal érvelni, hogy nem etnikai alapon szerveződnek, és más romániai régióknak is van hasonló szervezetük, az ítélőtábla ezt az érvet is elutasította.

2016 Romániában választási év, ősszel parlamenti és önkormányzati voksolás is lesz.

Sarkadi Zoltán, a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás vezetője attól tart, hogy az erdélyi, székelyföldi magyarság újra a román szélsőségesek ütőkártyája lesz, és megpróbálnak minden olyan kezdeményezést megakadályozni, amely a székelyföldi autonómiára utalhat.

„Már az is kérdés, hogy miért nem lehet Székelyföldnek autonómiája, de azt, hogy egyáltalán nem engedik meg, hogy használjuk ezt a nevet, diszkriminatívnak tartjuk. Úgy gondolom, hogy ez nem éppen a legdemokratikusabb eljárás, gondolva arra, hogy más régióban – bármilyen más európai országban – ez megengedett és elfogadott” – mondta a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás igazgatója.

A civilek azt ígérik, folytatják a harcot, és megpróbálják megtalálni a módját annak, hogy Székelyföld névvel jegyeztessék be szervezetüket.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!