A Bild német napilap szerint az SPD-s politikus a menekültügyi eljárásokat akarja felgyorsítani - számolt be a Magyar Nemzet.
kevesebb útlevelet és okmányt akarnak ellenőrizni, leállítanák a migránsok mobiltelefonjainak átvizsgálását, és kevesebb információt szereznének be az uniós adatbázisokból. A továbbiakban nem rögzítenék például az iskolai végzettséget és a nyelvjárást sem, amelyek az arabul beszélő menedékkérők valódi származására utalhatnak.
A miniszter szerint a Görögországban már kérelmet benyújtó menedékkérők visszaküldését is teljes mértékben meg kell szüntetni. Mint ismert, ha Görögországban már beadták a kérelmet, akkor egy másik uniós országnak el kell azt utasítania, és visszaküldeni oda, ahová először adta be a kérelmét.
Az embercsempészet elleni hatékonyabb küzdelem érdekében az utazási mozgásokról sem kérdeznek többé.
Faeser minisztériuma megerősítette a tervet a Bildnek:
A BAMF a szövetségi belügyminisztériummal egyeztetve intézkedéseket hajt végre a menekültügyi eljárások felgyorsítása érdekében
– írják, majd hozzátették, hogy a biztonság továbbra is kiemelt prioritás marad. Azt azonban már nem részletezték, hogy ezek a lépések hogyan segítik elő azt, hogy kiszűrjék a radikális vallási nézeteket valló, potenciális terroristákat.
Év végéig várhatóan több mint 300 ezer külföldi fog menedékjogot kérni Németországban. Ez egy nagyváros méretének felel meg. Többségük fiatal, katonaköteles korú férfi. A számok azonban hiányosak, mivel a hatóságok nem tudnak lépést tartani a kérelmek feldolgozásával, és sokakat késve regisztrálnak.
Borítókép: Nancy Faeser német szociáldemokrata szövetségi belügyminiszter