2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:00

A menekültek elfogadásáról beszélt a pápa

2016. július 29., péntek 06:53, frissítve: péntek 12:39

A migránsok és a menekültek elfogadásáról beszélt Ferenc pápa Krakkóban több százezer fiatal előtt. Az egyházfő azt mondta, nyitott szívvel kell viszonyulni az újonnan érkezőkhöz akkor is, ha más a vallásuk. A lengyel kormány a magyarhoz hasonló bevándorlásellenes politikát folytat, ezért az egyházfő beszédét sokan politikai kritikaként is értelmezték.

Félmillió zarándok köszöntötte a pápát Krakkóban az ifjúsági világtalálkozó második napján. Az argentin származású egyházfő az erősödő európai idegenellenességről beszélt, és megismételte a francia egyházvezetők szavait, akik a roueni templomi mészárlás után azt mondták, nem idegenellenességre, hanem elfogadásra lenne szükség Európában.

A könyörületességben mindig a fiatalok a jobbak, hiszen a könyörületességhez arra van szükség, hogy az ember kilépjen a komfortzónájából – kezdte a pápa, majd hozzátette: a keresztényeknek készen kell állniuk arra, hogy elfogadják a tőlük különböző embereket is, és a könyörületes ember maga nyújt menedéket azoknak, akik elvesztették az otthonukat, és arra kényszerültek, hogy új hazát keressenek egy jobb élet reményében.

„Fogadjátok be a menekülteket és a migránsokat” – hangzott a pápai üzenet.

A pápa nem először áll ki nyíltan a bevándorlók mellett, márciusban menekültek lábát mosta meg a hagyományos húsvéti szertartáson. A pápai üzenet visszatetszést keltett Lengyelországban, ahol Magyarországhoz hasonlóan idegenellenes kormány van hatalmon, de nyíltan kritizálni senki nem merte az egyházfőt.  

„Szerintem a legtöbben rendkívül alázatosak, hogy egyáltalán ugyanazt a levegőt szívhatják, mint Ferenc pápa. Ő napjaink Szent Pétere. A szavai tanulságosak és lelkesítők mindenki számára” – fogalmazott egy zarándok.

Az egyházfő pénteken Auschwitzban imádkozik a népirtások áldozataiért, és egy gyerekkórházat is felkeres.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!