2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Schwarzenegger beperli a nagy olajvállalatokat

Hír TV

2018. március 13., kedd 08:33, frissítve: kedd 08:43

Alighogy javaslatot tett rá, máris visszakozott Donald Trump a félautomata gépfegyverek vásárlási korhatárának emelésének kérdésében – írja honlapján a BBC. Doland Trump a floridai iskolai mészárlást követően kezdeményezte a korhatár 18-ról 21 évre emelését, de a legfrissebb javaslatcsomagjában már ez nem szerepel. Az amerikai elnök ugyanakkor továbbra is felfegyverezné az iskolák tanárait.

Az euró a felelős a szélsőjobboldali nézetek terjedéséért Európában – erre a következtetésre jut a The Washington Post gazdasági ügyekkel foglalkozó bloggere. A szerző azzal érvel, hogy a közös valuta egyes országokat gátol a gazdasági növekedésben, mások kezéből pedig kiveszi saját gazdaságuk irányítását – ez a két tényező együttesen robbanékony elegyet alkot. A cikk kiemeli Olaszországot és Görögországot, de Németországot kivételnek tekinti.

Arnold Schwarzenegger bepereli a nagy olajvállalatokat, mert szerinte a légszennyezéssel emberek halálát okozták és okozzák – számolt be a Politico amerikai hírportál. Az egykori kaliforniai kormányzó és környezetvédelmi aktivista szerint a az olajcégek 1959 óta tudnak arról, hogy a klímaváltozást a fosszilis energiahordozók elégetése okozza, de ezt a tényt eltitkolták a közvélemény elől.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!