2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Híradó 18:30

Külföld

Salvini: Merkel alábecsülte a menekültek befogadásával járó veszélyeket

Matteo Salvini olasz belügyminiszter szerint Angela Merkel német kancellár alábecsülte a menekültek befogadásával járó társadalmi konfliktusok veszélyét.

  • Salvini: Merkel alábecsülte a menekültek befogadásával járó veszélyeket

A Liga nevű olasz kormánypárt elnöke a Deutsche Welle német nemzetközi közszolgálati médiatársaságnak egy hétfőn ismertetett interjúban a németországi Chemnitzben erőszakba fordult tüntetésekről szólva felidézte a Kölnben és más német városokban 2015 szilveszterén jellemzően észak-afrikai férfiak által nők ellen elkövetett szexuális bűncselekményeket, és kijelentette: Angela Merkel alábecsülte a szociális konfliktusok kialakulásának kockázatát, amikor azt mondta, hogy van hely Németországban az ilyen emberek százezreinek.

Ugyanakkor az erőszak soha nem lehet megoldás, mert az erőszak csak újabb erőszakot szül, de a német kormány éveken keresztül alábecsülte ezt a problémát.

Az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű német ellenzéki párt felemelkedése egyértelmű reakció erre, ez a válasz, amelyet sok elégedetlen német próbál adni - mondta Matteo Salvini.

A magyar miniszterelnökkel, Orbán Viktorral folytatott megbeszéléseire vonatkozó kérdésre elmondta: megpróbálom minden oldalból a legjobbat kihozni.

Orbán Viktor az európai határok védelméről, a származási országokban nyújtandó védelemről és afrikai beruházásokról beszél, és ezzel egyetértek. Angela Merkel pedig elosztást javasol Európában, amivel már a közeli jövőben egyet tudok majd érteni.

A legfontosabb az, hogy úgy kell segíteni a rászorulóknak, hogy ne kelljen elmenekülniük a hazájukból. Ebből a szempontból nézve szerintem mindkettőnek, Németországnak és Magyarországnak is igaza van bizonyos területeken - mondta az olasz belügyminiszter, aki a DW-nek a többi között arról is beszélt: az a célja, hogy egyáltalán ne érkezzenek menedékkérők Olaszországba hajóval Észak-Afrika felől.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!