2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 22:40

Külföld

Pentagon: 34 amerikai katona súlyos agysérülését okozta a januári rakétatámadás

A januárban két iraki katonai támaszpont ellen végrehajtott iráni rakétatámadás 34 amerikai katona súlyos agysérülését okozta - jelentette be a Pentagon (védelmi minisztérium) pénteken Washingtonban.

  • Pentagon: 34 amerikai katona súlyos agysérülését okozta a januári rakétatámadás

 

Az iráni Forradalmi Gárda elitalakulata - a rakétaprogramot irányító űrhadosztály - 2020. január 8-án hajtott végre rakétatámadást két olyan iraki katonai támaszpont ellen, ahol amerikai katonák is tartózkodnak. Az iráni állami televízió akkor azt közölte: az akció megtorlás volt Kászim Szulejmáni tábornok, a Forradalmi Gárda Kudsz különleges egysége parancsnokának meggyilkolásáért. A hivatalos iraki jelentés szerint iraki katonának nem esett bántódása, és Washingtonban is azt állították, hogy az amerikai katonák épségben vannak.

Donald Trump amerikai elnök azt mondta: a január 8-i támadásban egyetlen amerikai katona sem sérült meg, és ezzel indokolta azt is, hogy miért nem indít megtorló akciót Irán ellen.

A Pentagon már az egyik múlt heti sajtótájékoztatóján jelezte, hogy az iráni támadás idején a bázison tartózkodó amerikaiak közül 11 katonát agyrázkódás tüneteivel kezelnek.

A davosi Világgazdasági Fórumon amerikai újságírók meg is kérdezték erről Trumpot, aki úgy válaszolt: hallotta, hogy néhány katona fejfájástól szenved, de tudomása szerint nincs komolyabb baj.

A védelmi minisztérium ezek után azt közölte pénteken: 34 katonát traumás agysérüléssel, vagyis súlyos agykárosodással kezelnek. Jonathan Hoffman, a tárca szóvivője újságíróknak azt mondta: 16 katonát Irakban, egyet Kuvaitban kezeltek, kilenc katonát Németországban ápolnak, és nyolc sérültet hazaszállítottak az Egyesült Államokba.

Hoffman fontosnak tartotta leszögezni azt is: Mark Esper amerikai védelmi miniszternek a támadás utáni napokban nem volt tudomása sérültekről.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!