2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Napi aktuális 19:15

„A világ háborúban áll”

2016. július 27., szerda 21:45, frissítve: csütörtök 12:30

Megérkezett a pápa a katolikus Ifjúsági Világtalálkozóra. A katolikus egyházfő a krakkói várban mondott beszédében hangsúlyozta: készen kell állni a háborúk és az éhség elől menekülők befogadására. A tegnap esti nyitómisén 200 ezer fiatal imádkozott az elmúlt hetek franciaországi és németországi terrortámadások áldozataiért.

Magyar fiatalok érkeztek Krakkóba a katolikus Ifjúsági Világtalálkozóra. A csaknem 4 ezer diák többsége már egy hete Lengyelország különböző egyházmegyéiben vesz részt különböző lelki programokon. „Szerintem tartalmas időnk lesz. Megerősítjük a hitünket, és lehetőségünk lesz más országokat és kultúrákat is megismerni. Egy kicsit kimerítő is lesz, de pozitív értelemben fáradunk majd el” – mondta egy lengyel cserkész.

A programsorozatot szigorú biztonsági intézkedések kísérik. Áprilisban olyan amerikai hírszerzési információk jelentek meg, hogy az iszlám állam lehetséges célpontjai között ez a rendezvény is szerepel. „A biztonsági készültség szintjét a lehető legmagasabbra emeltük. De a lengyel kormány a bevezetett intézkedések mellett nem részletezett konkrét fenyegetéseket” – fogalmazott Mariusz Ciarka, lengyel rendőrségi szóvivő.

A világtalálkozóra több mint 356 ezer zarándok regisztrált a világ 187 országából. A Krakkó felé tartó Ferenc pápa a repülőn beszélt az elmúlt napok terrorcselekményeiről, köztük a francia pap meggyilkolásáról is. Szerinte az, hogy egy papot gyilkoltak meg, azt jelenti, hogy a világ háborúban áll. „A szent pap meghalt, amikor imádkozott az egész templomért. Ő csak egy, de hány keresztény, hány ártatlan ember, hány gyermek halt meg? Ha Nigériára gondolunk például, az emberek azt mondják, igen, de az Afrika, de akkor is háború van. Nem kellene attól tartanunk, hogy kimondjuk az igazat. A világ háborúban áll, mert elveszítette a békét.”

A pápa hangsúlyozta, nem vallási háborúról van szó. „Amikor háborúról beszélek, akkor az igazi háborúra gondolok, nem vallásira. Ez az érdekek háborúja. A pénz háborúja. A természeti erőforrások háborúja. A népek dominanciájának háborúja. Ez háború. Bárki is azt gondolja, hogy vallási háborúra gondolok, nem jól teszi. A vallások békét akarnak mindenki más háborút” – tette hozzá Ferenc pápa.

Ferenc pápa 5 napot tölt el Lengyelországban.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!