2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Sissi zsiráfjától a biodómig 03:00

Otthonok tízezreit fenyegeti az erdőtűz

2016. július 24., vasárnap 13:05

Akár 45 ezer otthont is fenyegethet a kaliforniai erdőtűz, amelyet továbbra sem sikerült teljesen megfékezniük a tűzoltóknak. A pusztító lángok elől az állatoknak is menekülniük kell.

A pusztító lángok madártávlatból. A Kalifornia államot sújtó erdőtüzek eddig egy nyolcvan négyzetkilométeres területet perzseltek fel, Los Angeles egyes részeit pedig teljesen ellepte a füst és a hamu. A tűzoltóknak nincs könnyű dolguk: napok óta hiába próbálják megfékezni a lángokat, mert Kalifornia egyik részén a kánikulai hőség, a másikon pedig a szél és az alacsony páratartalom segíti a tűzvész terjedését.

A környék lakosságát folyamatosan evakuálják, már több száz embernek kellett elhagynia az otthonát, és ez még csak a kezdet.

„Eddig száz otthont ürítettünk ki, vagyis mintegy 300 embert telepítettünk ki. Őket egy iskola evakuációs központjában helyeztük el” – mondta Burton Brink, Los Angeles-i rendőrmester.

A lángok már kétezer házat fenyegetnek az államban, de szakértők szerint ez a szám a legrosszabb esetben akár a 45 ezret is elérheti.

Nemcsak az embereket, az állatokat is ki kell telepíteniük a mentőalakulatoknak: eddig mintegy 400 jószágot tereltek vagy szállítottak biztonságos helyre a tűz elől – 200 lovat, több tucat kecskét és egzotikus vadakat.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!