2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Hazahúzó 01:00

Összecsapások Trump beszéde után

2017. augusztus 23., szerda 21:24, frissítve: szerda 22:31

Összecsaptak az ellentüntetők a Trump-szimpatizánsokkal az arizonai Phoenixben. A két tábor békésen állt egymás mellett, amíg az elnök beszédet tartott az egyik konferenciaközpontban – az utcai csata ez után kezdődött. A rendőrök könnygázzal, villanógránátokkal és paprikasprayjel próbálták megfékezni a tömeget, ahonnan kövekkel és üvegekkel dobálták őket.

Phoenixben, Arizona államban tartott nagygyűlést Donald Trump. Az elnök több ezer támogatója előtt beszélt. Megvédte saját korábbi, a charlottesville-i zavargások utáni reakcióját, és újfent nekiment a médiának.

„Nem akarnak beszámolni arról, hogy keményen felszólaltam a gyűlölet, a bigottság, az erőszak ellen, és keményen elítéltem a neonácikat, a fehér felsőbbrendűség híveit és a Ku-Klux-Klánt. Nyíltan felszólaltam az egység és a szeretet mellett, és ők ezt tudják, mert mind ott voltak” – jelentette ki az amerikai elnök, aki ismét meglebegtette, hogy kegyelemben részesíti Joe Arpaiót, az arizonai Maricopa megye korábbi seriffjét. Arpaio számos jogvédő haragját vívta ki embertelen és rasszista módszereivel. Miután tavaly elvesztette a választást, eljárás indult ellene, és bűnösnek találták, mivel a bírói tiltás ellenére faji profilozást alkalmazott.

„Szeretik-e az emberek itt Joe sheriffet? Joe sheriffet elítélték, amiért a munkáját végezte? Lehetett volna esküdtszéke, de tudják mit, teszek egy jóslatot: úgy gondolom, hogy rendben lesz minden, oké? De nem ma teszem meg, mert nem akarok viszályokat szítani. De Joe sheriff megnyugodhat, és jól érezheti magát” – mondta.

Donald Trump ismét előhozta a fal kérdését is. Arizonában ez azért különösen kényes kérdés, mert az állam Mexikóval határos: „Az akadályozó demokraták azt akarják, hogy ne csináljuk, de higgyék el nekem, akkor is megépítjük a falat, ha le kell állítanunk a kormányzást. Hadd fogalmazzak világosan, azoknak a demokratáknak, akik a kongresszusban ellenzik a falat, és akik a határvédelem útjában állnak: önök amerikai biztonságát kockáztatják. Ezt teszik.”

Amíg az elnök egy kongresszusi központban beszélt, a környéken ellentüntetők ezrei gyűltek össze. Ahogy Trump befejezte beszédét, az utcán tüntető tömegből többen megpróbálták a kordonokat elbontani. A rendőrség figyelmeztette a tömeget, majd könnygázt vetett be. A demonstrálók közül kövekkel és palackokkal kezdték dobálni a rendfenntartókat, akik paprikasprayjel válaszoltak. Az összecsapások néhány órán át tartottak, a rendőrök négy embert vettek őrizetbe.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!