2024. 07. 08. Hétfő Ellák napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Komment 06:00

Külföld

Oroszországnak harcosokat toborzó emberkereskedőkre csaptak le a hatóságok Kubában

Kubában a hatóságok lecsaptak egy emberkereskedő hálózatra, amely kubai állampolgárokat toborzott Oroszország oldalán az ukrajnai háborúba - derült ki a kubai külügyminisztérium hétfői közleményéből.

  •  Oroszországnak harcosokat toborzó emberkereskedőkre csaptak le a hatóságok Kubában

 A tárca részleteket nem árult el, ám a bejelentésből az derül ki, hogy a hálózat aktív volt mind a karibi országban, mind Oroszországban, a kubai kormány pedig bejelentette: az ügyben már eljárások is indultak.

Bruno Rodríguez kubai külügyminiszter a korábban Twitterként ismert X közösségi oldalon kategorikusan elítélte, hogy Kubából "zsoldosok" mehettek Ukrajnába harcolni, és leszögezte, hogy Kuba nem vesz részt az ukrajnai háborúban.

A hálózatot Oroszországból irányították, és elsődleges célja az ott élő kubaiak toborzása volt - tette hozzá Havanna. A közleményt az orosz kormány egyelőre nem kommentálta.

Moszkva tavaly jelentette be, hogy több mint 30 százalékkal növeli a hadsereg létszámát, azaz másfélmillió emberrel bővítené az állományt. Májusban egy rjazanyi lap azt jelentette, hogy több kubai állampolgár kötött szerződést az orosz fegyveres erőkkel és - orosz állampolgárságért cserébe - Ukrajnába indult.

MTI 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!