2024. 07. 08. Hétfő Ellák napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Komment 06:00

Külföld

Orosz ellentámadások a keleti térségekben

Előretört az ukrán hadsereg Bahmut és Melitopol környékén - legalábbis ezt közölték hivatalos kijevi források. Oroszország ugyanakkor arról számolt be, hogy valamennyi ukrán támadást visszavertek a Föderáció katonái a frontvonalon. Elemzők egybehangzó véleménye szerint a Kijev által nyáron indított offenzíva semmiképpen sem nevezhető sikeresnek. Az orosz elnök is leszögezte, hogy az ukrán ellentámadás kudarcot vallott.

  • Orosz ellentámadások a keleti térségekben

Ismét csapásokat mértek az orosz légi és a szárazföldi erők ukrán harci járművekre, katonai állásokra és egyéb létesítményekre.

A Föderáció védelmi minisztériumának szóvivője arról számolt be, hogy több tucat célpontot semmisítettek meg, valamennyi előzetesen kijelölt objektumot pedig eltalálták.

Igor Konasenkov altábornagy azt is hozzátette, hogy a frontvonal több pontján is visszaverték a kijevi kormányerők támadását. Tájékoztatása szerint egy nap alatt több mint 600 ukrán katona esett el.

A tárca szóvivője azt is elmondta, hogy megsemmisítettek négy amerikai gyártmányú ukrán hajót, amelyek katonai csapatokat szállítottak a Fekete-tengeren.

A hivatalos moszkvai forrásokkal ellentétes információkat közölt Kijev. A védelmi tárca helyettesének beszámolója szerint az ukrán hadsereg előretört az ország keleti részén található Bahmut és a délen fekvő Melitopol környékén.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!