2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Őrizetbe vettek három feltételezett iszlamista terroristát Németországban

Őrizetbe vettek kedden a németországi Offenbachban három férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy a magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező terrorszervezet híveiként terrorcselekményre készültek.

  • Őrizetbe vettek három feltételezett iszlamista terroristát Németországban

A Hessischer Rundfunk tartományi közszolgálati médiatársaság beszámolója szerint egy 24 éves macedón származású német állampolgárt és egy 21 éves, valamint egy 22 éves török állampolgárt vettek őrizetbe.

A hatóságok gyanúja szerint szélsőséges iszlamista meggyőződésükből indíttatva robbantásos merényletet és lőfegyveres támadást akartak végrehajtani a Rajna-Majna-vidéken, azzal a céllal, hogy a lehető legtöbb ember életét kioltsák.

Terrorelhárító alakulatok bevetésével, csaknem 170 rendőr közreműködésével fogták el őket. A Hessen tartományi bűnügyi hivatal és a frankfurti ügyészség irányításával végzett műveletben lefoglaltak egy sor bizonyítékot, köztük pokolgép előállítására alkalmas anyagokat és szerkezeteket, adathordozókat és írásos dokumentumokat.

A feltételezett iszlamista terrorista csoport vezetője a 24 éves fiatalember, ő foglalkozott a robbanóeszközök előkészítésével, és igyekezett lőfegyvert is szerezni. A gyanúsítottak előzetes letartóztatásáról még kedden dönt az illetékes frankfurti bíróság.

Németországban legutóbb 2016 decemberében történt nagyszabású iszlamista terrortámadás, az elkövető egy elutasított tunéziai menedékkérő volt, aki Berlinben egy karácsonyi vásáron kamionnal belehajtott a tömegbe. A gázolásos merényletben tizenketten meghaltak, csaknem félszázan megsebesültek.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!