2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

NYT: Bill Clinton már nem vonzó személyiség

Már nem nagyon akarnak a demokrata párti politikusok Bill Clinton volt elnökkel kampányolni, jelentette a The New York Times pénteken.

  • NYT: Bill Clinton már nem vonzó személyiség

A lap tudósítója Arkansas államból küldött helyszíni jelentést. Elnökké választása előtt ugyanis Bill Clinton ebben a középnyugati államban volt két ciklusban is kormányzó.

Little Rockban, Arkansas állam fővárosában a lap megszólaltatta Clarke Tucker képviselőt, aki tavaly vehemensen védte meg a volt elnököt, amikor az egyik helyi republikánus politikus azt javasolta, hogy a Bill és Hillary Clinton repülőtér nevét változtassák meg. „Akkoriban azzal érveltem, hogy Arkansas polgárai nyolcszor szavaztak Bill Clintonra” – mondta a riporternek Tucker képviselő, majd hozzátette: az idén ez már másként van.

Clarke Tucker a mostani félidős választások kampányára már nem is hívta meg Bill Clintont. „ Minden választás a jövőről szól” – fogalmazott lakonikusan a politikus. A The New York Times így értékelt: Tucker annak örül, hogy Bill és Hillary Clinton messzire elkerüli az államot. Egyetlen demokrata párti jelölt sem invitálta őt a kampánya megsegítésére.

„Miközben a demokraták a saját identitásukat keresik a Trump-korszakban, egy dolog szembetűnően világossá vált: Bill Clintonnak nincs helye ebben” – állapította meg a The New York Times. Majd hozzátette: „pár nappal a félidős választások előtt (Bill) Clinton egyfajta politikai purgatóriumban találja magát, képtelen meghaladni a saját személyes múltját és politikai döntéseit, és a párt felemelkedőben lévő liberális szárnyán belül kiátkozzák őt”.

Egy olyan választás idején, amelyet jobbára a MeToo mozgalom és a női jelöltek nagy száma határoz meg, Bill Clinton már nem vonzó személyiség – írta a lap. Ugyanakkor utalt arra is, hogy Clintontól nemcsak az elnökként elkövetett „szexuális indiszkréciói” miatt óvakodnak a jelöltek, hanem azért is, a fiatal és a liberális szavazók szemében nem népszerű a valahai, centristának nevezett politikája sem.

Tamika Mallory, a Donald Trump megválasztása után alakult Nők Menete nevű tiltakozó mozgalom egyik szervezője így fogalmazott a The New York Times újságírójának: „Bill Clinton azzal tenne jót a Demokrata Pártnak, ha a humanitárius munkájára összpontosítana”.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!