Nincs pánik a kinti magyarok között
2016. június 24., péntek 16:10, frissítve: vasárnap 07:27
Nagy-Britannia az Európai Unió 2004-es bővítése után azonnal megnyitotta munkaerőpiacát az új tagállamok állampolgárai előtt. Lengyelországból több mint egymillióan telepedtek le, de százezres nagyságrendben dolgoznak és élnek ott magyar, cseh, szlovák, román és balti munkavállalók.
„Pontosan tudjuk, hogy sok magyar honfitársunk él és dolgozik Nagy-Britanniában. A számukról vita van, a brit hivatalos statisztikák szerint a számuk 55 ezer, valószínűleg a valóságban ennél azért jóval több. Tehát van sok ezer, sok tízezer magyar honfitársunk, aki Nagy-Britanniában él és dolgozik. Közülük már nagyon sokan hívták a nagykövetséget, a külügyminisztériumot, a konzuli szolgálatunkat, hogy akkor mi lesz” – mondta a külgazdasági és külügyminiszter.
David Cameron az uniónál kiharcolta ugyan az uniós munkavállalók szociális juttatásainak korlátozását, de a változtatás csak az újonnan érkezőket érintette volna, a már ott tartózkodókra visszamenőleg nem vonatkozhat jogszabály. A brexit azonban felülírta Cameron terveit, a brit kilépéssel valamennyi ott dolgozó uniós polgár helyzetét újra kell tárgyalni. Kétéves átmeneti időszak következik, amíg a kilépés részleteit megtárgyalják.
„Nyilvánvalóan az a megoldás kézenfekvő itt, hogy Nagy-Britannia megállapodást fog kötni a tagságról szóló szerződés helyett az Európai Unióval, és abban rendezi ezeket a kérdéseket” – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök.
A kinti magyarok között nincs pánikhangulat, noha sokan aggódnak, mert változás következik be .
„Egyfelől a saját önös érdekeimet nézve nyilván ez most úgy tűnik, hogy ez nem egyszerűsíti helyzetemet, ami ez idáig úgy tűnt, hogy európai polgárként én itt csak nyugodtan itt lehetek és dolgozhatok és csinálhatom a dolgomat. De ugyanakkor arra is gondolok, hogy nyilván lesz valami procedúra azokkal kapcsolatban, akik itt élnek már egy ideje, és legálisan éltek itt és hirtelen megváltozott a státuszuk” – vélekedett Teszáry Tamás, Angliában élő magyar zenész.
A többség abban bízik, hogy aki eddig törvényesen dolgozott, annak két év múlva, az Európai Unióból kilépő Nagy-Britanniában sem lesz félnivalója.
Meg kell tenni mindent
Kósa Lajos a magyar munkavállalókkal kapcsolatban azt mondta: mindent meg kell tenni, hogy az Angliában dolgozó magyarokat semmilyen joghátrány se érje. „Annak fényében, ahogy az angol miniszterelnök bejelenti az Európai Tanács ülésén Anglia kilépési szándékát vagy Nagy-Britannia kilépési szándékát, annak a fényében kell a magyar kormánynak megvédenie a magyar állampolgárokat erőnkhöz és lehetőségeinkhez képest, akik Nagy-Britanniában dolgoznak, ma azt tudjuk, hogy a kilépés, az egy kétéves folyamat” – mondta Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője.
A politikus hozzátette továbbá: tiszteletben tartja a Fidesz az angolok döntését.