2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Hazahúzó 01:00

Külföld

Nemzeti gyásznap az etióp repülőgép-szerencsétlenség miatt

  • Nemzeti gyásznap az etióp repülőgép-szerencsétlenség miatt

Nemzeti gyásznapot tartanak ma Nigériában a vasárnapi repülőgép szerencsétlenség miatt. Az etióp légitársaság gépe Nairobiba indult Addisz-Abebából, de röviddel a felszállás után lezuhant. A gépen – a többi között – spanyol, kenyai, olasz, brit, francia, holland, amerikai és kanadai állampolgárok, valamint 19 ENSZ alkalmazott utazott. A tragédiában életét vesztette a Szlovák Nemzeti Párt politikusának felesége, lánya és fia.

A baleset okát még vizsgálják, de szakértők szerint a körülmények nagyon hasonlítanak a tavaly októberi szerencsétlenségre, amely során a Lion Air indonéz légitársaság egy ugyanilyen típusú Boeingje a Jáva-tengerbe zuhant.

Egy idei nem repülhetnek

Az etióp légitársaság egyik gépének vasárnapi katasztrófája miatt a cég, a kínai polgári légiforgalmi hatóság és a Cayman Airways karibi légitársaság bejelentette, hogy a szerencsétlenül járt típusból, a Boeing-737-8 MAX-ból egyelőre egyetlen egy sem repülhet.

Az etióp légitársaság közölte: noha egyelőre nem ismerik a katasztrófa okát, elővigyázatosságból további rendelkezésig egyetlen gép sem szállhat fel a típusból.

Nem sokkal korábban jelentette be a kínai polgári légiforgalmi hatóság is, hogy az ország összes Boeing-737-8 MAX-ának a földön kell maradnia ellenőrzésükig.

A kínai légitársaságoknak 96 ilyen gépük van, a típusból a világban üzemeltetett összes repülő több mint egynegyede. A világon először 2017-ben szolgálatba állított típusnak ez volt a második balesete: októberben a Lion Air indonéz „fapados” légitársaság egyik gépe zuhant le 189 utassal és a személyzettel a fedélzetén.

Az indonéz polgári légiforgalmi hatóság hétfőn felajánlotta az etiópnak, hogy segít a nyomozásban, miután az indonéz gép szerencsétlenségének kivizsgálásával tapasztalatokat szereztek erre a típusra vonatkozóan.

A Cayman Airways karibi légitársaság is bejelentette, hogy ideiglenesen nem repülhet egyetlen Boeing-737-8 MAX típusú gépe sem.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!