2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Néhány napon belül bemutatják „halálos képességeiket” az amerikai katonák

,

2017. január 12., csütörtök 18:43, frissítve: csütörtök 18:49

A NATO keleti szárnyának megerősítése keretében megérkeztek az első amerikai katonák Lengyelországba. A katonai szervezet azt követően döntött az erősítés mellett, hogy Oroszország 2014-ben bekebelezte az Ukrajnához tartozó Krím-félszigetet. Moszkva szerint a NATO ezzel veszélyezteti Oroszország biztonságát.

Közös szemlét tartottak a lengyel és az amerikai katonák a német határhoz közeli Zsaganyban. Ez az első amerikai egység, amelyet a NATO keleti szárnyának megerősítésére küldtek Lengyelországba. Az amerikai katonák Kelet-Európába való telepítéséről szóló megállapodást tavaly júliusban, a Varsóban tartott NATO-csúcson írták alá, mert a balti államok, valamint Lengyelország és Románia ­közölte, hogy a Krím félsziget orosz bekebelezését követően fenyegetve érzi magát.

„Ez egy történelmi nap a lengyel és az amerikai nép számára. A szövetség az Egyesült Államok, Lengyelország és a NATO között nagyon erős. Ezt igazoltuk az iraki és az afganisztáni közös misszió végrehajtásával. A két nép erejének az a magatartás a mércéje, amit a nehéz időkben tanúsít” – mondta Jaroslaw Mika lengyel hadseregtábornok.

A most érkezett amerikai katonákat további három alakulat követi, amely három másik közeli településen állomásozik majd. Az amerikai és a lengyel erők január végén nagyméretű közös hadgyakorlatot tartanak Lengyelországban.

„A katonáink néhány napon belül bemutatják „halálos képességeiket”, amikor megkezdik a gyakorlatozást a közeli lőtéren. Az érkezésünk nagyon gyorsan zajlik, ami azt bizonyítja, hogy nincs akkora kihívás vagy távolság, amit ne tudnánk legyőzni, ha csapatként dolgozunk, nem csak a fáradhatatlan amerikai hadseregben, hanem a szövetséges nemzettekkel közösen a csapatok csapatában, amikor arra szükség mutatkozik” – jelentette ki Christopher, R. Norrie amerikai dandárparancsnok.

A keleti szárny megerősítésének keretében az amerikaiak Bulgáriába és Romániába is küldenek katonákat, az egyik zászlóaljat pedig Bajorországba telepítik. Moszkvában nyugati fenyegetésnek tekinti a NATO lépését, ami veszélyezteti Oroszország érdekeit és biztonságát.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!