2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Sajtóklub

Következik:

Célpont 09:05

Külföld

Négyszeres áron ütötték le Einstein levelét

Csaknem negyvenezer dollárért (11,2 millió forintért) kelt el egy keddi jeruzsálemi árverésen Albert Einstein nővéréhez írt levele, amelyben a tudós már 1922-ben a Németországban terjedő antiszemitizmusról számol be.

  • Négyszeres áron ütötték le Einstein levelét

 

Einstein a zsidó származású Walter Rathenau német külügyminiszter meggyilkolását követően írta a levelet, miután elhagyta Berlint. A nővérének, Majának címzett levélben az országban elharapódzó antiszemitizmusról ír.

„Egész jól vagyok, német kollégáim minden antiszemitizmusa ellenére. Gazdaságilag és politikailag is sötét idők elé nézünk, úgyhogy örülök, hogy fél évre elszabadulhatok az egésztől” – fogalmazott a fizikus a másfél oldalas, németül írt levélben.

Egyúttal igyekezett megnyugtatni nővérét, mint írta: „Ne aggódj miattam, én sem teszem, bár ez nem túl kóser”.

Einstein a levelet valószínűleg Kielben vetette papírra, mielőtt Ázsiába indult volna, ahol előadásokat tartott, közölte a Kedem aukciósház.

A Nobel-díjas fizikus 1933-ban hagyta el Németországot, miután a nácik hatalomra kerültek. Az Egyesült Államokba emigrált, és lemondott német állampolgárságáról.

A levél kikiáltási ára 12 ezer dollár (3,4 millió forint) volt. A magát megnevezni nem kívánó vásárló végül 39 ezer 360 dollárt adott a dokumentumért.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Kivonja katonáit Nigerből az Egyesült Államok

Kivonja katonáit Nigerből az Egyesült Államok

Megállapodás született az Egyesült Államok és Niger között az afrikai országban állomásozó amerikai katonák kivonásáról - közölte az ügyet ismerő forrás a Reuters hírügynökséggel pénteken, miután Kurt Campbell amerikai külügyminiszter-helyettes a nigeri vezetéssel tárgyalt.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!