2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Külföld

Négy gyanúsított ellen adtak ki elfogatóparancsot

Nemzetközi elfogatóparancsot adott ki három orosz és egy ukrán állampolgár ellen a Kelet-Ukrajna felett 2014-ben lelőtt repülőgép ügyében vizsgálódó holland vezetésű nemzetközi nyomozócsoport. Moszkva törvénytelennek, és minden bizonyítékot nélkülözőnek nevezte a bejelentést. A vádlottak tárgyalása 2020 márciusban kezdődik Hollandiában. A balesetben 298-an haltak meg.

  • Négy gyanúsított ellen adtak ki elfogatóparancsot

Füstölgő roncsok, romok és törmelékek mindenhol. A maláj légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó gépe 2014. július 17-én zuhant le, miután Kelet-Ukrajna felett egy orosz gyártmányú föld-levegő rakétával lelőtték. Az utasszállító már a levegőben darabokra tört, majd a földbe csapódott. A fedélzeten tartózkodó 298 ember életé vesztette. Az áldozatok között 196 holland állampolgár volt. A tragédia után Moszkva és Kijev egymást vádolta.

Az ügy kivizsgálása érdekében felállítottak egy nemzetközi szakértői csoportot, amely megállapította, hogy Oroszországnak közvetlen felelőssége van. Arra is fény derült, hogy az utasszállító lelövése után a közösségi médiában több oroszbarát szakadár is azzal dicsekedett, hogy megsemmisítettek egy ukrán szállítógépet, mikor rádöbbentek, hogy egy malájziai gépet találtak el, gyorsan törölték a posztokat.

A szakértői csoport vezetője közölte: négy embert vádolnak gyilkossággal a lezuhant maláj repülőgép ügyében. A holland ügyészség szerint bár nem ők lőtték ki a rakétát, de lehetővé tették a lövedék elindítását.

Négy gyanúsított ellen adtunk ki nemzetközi elfogató parancsot, akik ellen büntető eljárás is indul. Az ügyészség gyanítja, hogy a négy férfi 2014 júliusi tettei vezettek az MH17-es járat lelövéséhez. Úgy tudni, ők szállították a Buk rakétát a helyszínre. A négy személy közül három orosz és egy ukrán állampolgár - tudatta a holland főügyész, Fred Westerbeke.

A vádlottakat Hollandiában fogják bíróság elé állítani 2020 márciusában és az eljárást a holland jog alapján fogják lefolytatni. A tárgyalást feltehetően a 4 férfi távollétében folytatják le, mert nem valószínű, hogy Oroszország kiadja őket Hollandiának. Az áldozatok hozzátartozói megkönnyebbüléssel fogadták a bejelentést.

Meghatározták a tárgyalás kezdetének az időpontját. Akartuk tudni, mikor kezdik a tárgyalást és azoknak a neveit akik felelősek ezért. Úgy vélem, ez jó kezdet - mondta egy édesanya akinek a 23 éves fia és barátnője utazott a maláj gépen.

Az ukrán külügyminisztérium felszólította Oroszországot, hogy működjön együtt a nemzetközi nyomozócsoporttal és ismerje el felelősségét. Moszkva azonban megalapozatlannak nevezte a nyomozócsoport állításait, szerintük ezzel csak az a céljuk, hogy lejárassák a nagyhatalmat. Oroszország továbbra is Ukrajnát vádolja a gép lelövésével. Moszkva mellett állt ki eközben a maláj miniszterelnök. Mahathir Mohamed nem hisz az oroszok bűnösségében.

Hírtv

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!