2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Müncheni ámokfutás: felülvizsgálják a fegyvertörvényeket

2016. július 24., vasárnap 08:45, frissítve: hétfő 08:10

Felülvizsgálja a fegyvertörvényeket a német belügyminiszter a müncheni tragédia miatt. Thomas de Maiziere szerint a fegyvervásárlásra és fegyvertartásra vonatkozó jogszabályok már eddig is nagyon szigorúak voltak – de fontos kideríteni, hogyan jutott hozzá a 18 éves müncheni ámokfutó ahhoz a pisztolyhoz, amellyel pénteken 9 embert gyilkolt meg, mielőtt magával is végzett.

Ezúttal a sorozatos terrortámadásokkal sújtott franciák mutatták ki együttérzésüket egy másik nyugat-európai országnak: a párizsi Eiffel-torony fekete-vörös-sárgába borult a müncheni mészárlás áldozatainak emlékére.

A lövöldözés helyszínén közben a német belügyminiszter is lerótta kegyeletét, és háláját fejezte ki Franciaországnak és a többi államnak, akik szolidaritásukról biztosították a németeket.

„Nagyon sajnáljuk az Európa minden részéből érkezett áldozatokat – a fiatal fiúkat és lányokat, akik évek óta Münchenben éltek, jól fogadták őket és tisztelték őket diákokként, szomszédokként, sportolókként, most pedig meggyilkolták őket. Nagyon nagy hatással van rám az a sok részvétnyilvánítás, amelyeket az egész világból kapunk – ez nagyon fontos, mert így láthatjuk, hogy ilyen helyzetekben nem vagyunk egyedül” – mondta Thomas de Maiziere.

A belügyminiszter bejelentette: a tragédia miatt felülvizsgálja a fegyvervásárlásra és fegyvertartásra vonatkozó törvényeket. Mint mondta, a jogszabályok már eddig is nagyon szigorúak voltak, de fontos kideríteni, hogyan jutott hozzá a 18 éves müncheni ámokfutó ahhoz a pisztolyhoz, amellyel pénteken 9 embert gyilkolt meg, mielőtt magával is végzett. A hatóságok még keresik a választ erre a kérdésre.

„Az elkövetés eszköze egy 9 mm-es Glock pisztoly volt. Illegálisan birtokolta, mert a regisztrációs száma törölve van a nyilvántartásban. Emiatt egy kis ideig még eltart, míg megtaláljuk, honnan származott a fegyver” – mondta Robert Haimberger, a Bajor Tartományi Bűnügyi Hivatal vezetője.

Egyelőre a lövöldöző pontos indítéka sem ismert, csak annyit lehet biztosan tudni, hogy rajongott a fegyveres ámokfutókért, az egyik példaképe a norvég tömeggyilkos volt.

„Mivel most volt Breivik merényletének 5. évfordulója, az elkövető pedig nagyon érdeklődött a gyilkos ámokfutások iránt, feltételezhetjük, hogy Breivik esetében is elmerült. A kapcsolat nyilvánvaló” – nyilatkozta Hubertus Andrae müncheni rendőrfőnök.

A külügyminisztérium tájékoztatása szerint a halálos áldozatok közt egy magyar állampolgárságú fiú is volt. Bővebben>>>

Az áldozatok többsége külföldi, a 9 ember közül csak ketten voltak német állampolgárok.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!