2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Merkel csak félig mosolyoghat

2017. szeptember 24., vasárnap 22:10, frissítve: vasárnap 22:33

Újabb négy évig vezetheti Németországot Angela Merkel, de nem lesz nagykoalíció. A kancellár pártszövetsége az exit pollok szerint a szavazatok 32,5 százalékát szerezte meg, az eddig velük kormányzó szociáldemokraták 20 százalékot gyűjtöttek. Az SPD elnöke, Martin Schulz közölte, hogy a következő hetekben újrapozicionálják a pártjukat, és az új parlamentben az ellenzék vezetőivé akarnak válni.

A kancellár Kereszténydemokrata Unió – Keresztényszociális Unió (CDU–CSU) pártszövetsége a szavazatok harmadát szerezte meg. Ez nem igazán jó eredmény, Angela Merkel 40 százalék körüli aránnyal is nyert már választást.

„Az elmúlt időszakban olyan Németországért dolgoztunk, amelyben élni szeretnénk. Tisztában vagyunk azzal, hogy ez sok munkát igényel. A gazdasági stabilitás megőrzése, a gazdaság erősítése, a szociális értékek hangsúlyozása, az Európai Unió megerősítése mind a saját érdekünk, és ehhez hozzátartozik az illegális migráció elleni fellépés, illetve a legális menekültek társadalmi integrációja is. Ezek lesznek a legfontosabb témáink” – mondta Merkel.

Az eddigi nagykoalíció másik tagja, a Németország Szociáldemokrata Pártja második lett. Az ő bevándorláspárti politikájuk még kevésbé tetszett a választóknak, mindössze 20 százalékot kaptak. Martin Schulz kancellárjelölt elismerte a vereségét, és közölte: nem kötnek újra nagykoalíciót.

„A következő hetekben, hónapokban alapjaiban újrapozicionáljuk a pártot. Újult erővel kell képviselnünk az értékeinket. Az SPD-nek a saját útját kell járnia, és minden erőnkkel a szélsőjobboldal ellen kell harcolnunk. Ez azt is jelenti, hogy ma este véget érte az együttműködésünk a CDU–CSU pártszövetséggel. Ellenzéki párt leszünk” – jelentette ki a párt vezetője.

A Hír TV-nek nyilatkozó szakértő szerint a szociáldemokraták távozásával hárompárti, konzervatív-liberális-zöld koalíció kezdődhet. „A Szabad Demokrata Párttal, a gazdaságban legliberálisabb, de bevándorlásban, menekültpolitikában kemény álláspontot képviselő párttal más kormányzás volna. És ebbe a Zöldeket belevenni – előzményei vannak ennek az úgynevezett Jamaika-koalíciónak: Schleswig-Holsteinben van ilyen kormány – még nagyobb kompromisszumkészséget kívánna meg a résztvevőktől” – hangsúlyozta Brenner Koloman egyetemi docens.

„Ez az úgynevezett Jamaika-koalíció, a fekete-zöld-sárga a CDU–CSU-t, a Zöldeket és a liberálisokat jelenti. Ez a három párt tud összehozni 52,5 százalékot, tehát éppen megszerzi a többséget. Komoly koalíciós egyeztetést igényelnek ezek az egyeztetések, nem megy egyik napról a másikra, de meg fogják oldani” – jelentette ki Németh István történész.

A választás legboldogabb győztese a nacionalista Alternatíva Németországnak (AfD). A bevándorlás-ellenes párt hívei vastapssal és üdvrivalgással fogadták az eredményeket. Ők most először jutnak be a berlini törvényhozásba, a második világháború óta először radikális jobboldali pártként.

„Barátaim, először is szeretném mindenkinek megköszönni, aki bízott bennünk, és ígérem, hogy a bizalmukat megháláljuk azzal, hogy a legkeményebb ellenzéki párt leszünk a parlamentben, ahová végre-valahára bejutottunk” – mondta a párt egyik vezetője, Alexander Gauland.

Az AfD biztosan ellenzékben lesz, mert senki nem hajlandó vele együttműködni. Az is biztos, hogy a választáson ötödik Baloldal (Die Linke) nevű posztkommunista párt sem csatlakozik a kormánykoalícióhoz.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!