2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Meredeken emelkedik a napi fertőzések száma Nyugat-Európában

Meredeken emelkedik az új koronavírus-fertőzöttek száma a nyugat-európai országokban. Németországban és Nagy-Britanniában több havi, míg Franciaországban pedig minden korábbi rekord megdőlt az egy nap alatt jelentett fertőzések számában.

  • Meredeken emelkedik a napi fertőzések száma Nyugat-Európában

Egy nap alatt 13 és félezer új koronavírus fertőzöttet regisztráltak Franciaországban, ami újabb rekordnak számít. Járványügyi szakértők ezt a vírus gyorsabb terjedésével, valamint azzal magyarázzák, hogy a kormány ingyenessé tette a teszteket, ezért sokkal többen jelentkeznek vizsgálatra. Franciaországban 440 ezer ember fertőződött meg eddig a kórral, a halálos áldozatok száma 31 ezer.

Az Európai Unió legfertőzöttebb országa Spanyolország, ott 660 ezer beteget regisztráltak. A napi esetszám azonban csak harmada a francia értéknek: 24 óra alatt 4600 új vírushordozót regisztráltak, főleg a madridi régióban. A remények szerint az ország már túl van a nehezén: a második hullám csúcspontján augusztus végén, szeptember elején napi 10 ezer felett volt az új esetek száma.

Négyhavi csúcsot döntött az új fertőzések száma Nagy-Britanniában. Ott 4,400 új beteget regisztráltak. Főleg Észak-Anglia városaiban alakulnak ki újabb gócpontok.

Boris Johnson miniszterelnök tanácsadóival egy olyan csomagot állít össze, amellyel súlyosabb gazdasági károk nélkül kívánják megfékezni a pandémiát. Szóba került a nem egy háztartásban élők csoportos összejöveteleinek megtiltása, illetve egyes vendéglátóhelyek nyitvatartásának korlátozása, sőt bezárása.

Az esetleges szigorítások hírére Londonban tüntetést szerveztek azok, akik kételkednek a kormányzati intézkedések indokoltságában, és a járvány veszélyességét is kétségbe vonják. Alig pár százan voltak, nem viseltek maszkot és nem ügyeltek a távolságtartásra sem.

Németországban 2,300 ember szervezetében mutatták ki a kórokozót, amire legutóbb a tavaszi első hullám legnehezebb időszakában, áprilisban volt példa. A Robert Koch országos közegészségügyi intézet arra is figyelmeztetett, hogy a vírus úgynevezett reprodukciós rátája 1,24-re emelkedett. Ez azt jelenti, hogy minden 100 fertőzött további 124 embernek adja át a vírust.

Fékezett habzású program lesz idén az Oktoberfest a járvány miatt. A világ legnagyobb sörfesztiválján 6 millióan keresték fel tavaly. Zsúfolt sörsátrak idén nem lesznek, mindössze 54 sörözőben várják a sörre szomjazó németeket, turisták ugyanis idén aligha merészkednek Münchenbe a sörfesztiválra.

HírTV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!