2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Mélyen megosztott a török kormánypárt Erdogan elnök korábbi bizalmasa szerint

Mélyen megosztott a Törökországban kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) Ahmet Davutoglu volt miniszterelnök, Recep Tayyip Erdogan elnök korábbi bizalmasa szerint.

  • Mélyen megosztott a török kormánypárt Erdogan elnök korábbi bizalmasa szerint

A 2002 óta hatalmon lévő pártban "nagy a szomorúság" - mondta a politikus a Financial Times brit üzleti-politikai napilap szerdai számában megjelent interjúban, tovább erősítve ezzel a mozgalom esetleges szakadásáról szóló találgatásokat.

Ahmet Davutoglu szerint az, hogy az AKP eltért alapvető értékeitől, elégedetlenséget szült a tagság és a párt befolyásos személyiségei köreiben is. "Az Igazság és Fejlődés Pártja egykor nagyra tartotta a szabadság, a vélemény- és a szólásszabadság, az igazságosság értékeit - mondta az interjúban a volt kormányfő, aki 2016-ban mondott le tisztségéről. Hozzátette, hogy az elmúlt három évben azonban azt tapasztalta, hogy figyelmen kívül hagyják ezeket az alapvető értékeket, amelyeket amúgy egész életükben tiszteletben tartottak.

Úgy látja, Törökország intézményei gyengülnek, és az elnöki rendszerre való áttérés, amely példátlan hatalmat biztosított Recep Tayyip Erdogannak, az ország alapvető struktúráit rombolja.

Ahmet Davutoglu egyike az AKP két "nehézsúlyú" alakjának, aki nyilvánosan elégedetlenségének adott hangot, miután a párt a helyhatósági választásokon elvesztette a legnagyobb város, Isztambul és a főváros, Ankara vezetését. A volt kormányfő áprilisban terjedelmes írásban bírálta a párt által vett irányt. Júliusban Ali Babacan, a befolyásos volt gazdasági miniszter pedig bejelentette, hogy lemond tagságáról, mert Törökországnak új jövőképre van szüksége.

A párt veteránjai által megfogalmazott kritikák korábban nem látott kihívást jelentettek a súlyos gazdasági nehézségekkel küzdő és a Nyugattal feszült kapcsolatban lévő elnök számára - jegyezte meg a Financial Times. Erdogan a napokban ingerülten reagált a pártszakadás lehetőségére, és figyelmeztette azokat, akik erre az útra lépnek: nagy árat fognak fizetni árulásukért.

Ahmet Davutoglu, aki még mindig tagja a pártnak, az interjúban azt mondta, úgy érezte, meg kell próbálnia belülről megreformálni a mozgalmat, de nincsenek nagy reményei.

Az őt érő ellenzéki bírálatok szerint az AKP külpolitikájának legfőbb alakítójaként ő okolható Törökország regionális elszigetelődéséért az arab tavasz után. Kritikusai azt is hangsúlyozzák, hogy a szólásszabadság és az emberi jogok már súlyosan csorbultak, mire 2016-ban - az államfővel vívott hatalmi harc után - lemondott a miniszterelnökségről.

Davutoglu védelmébe vette munkásságát, és hangoztatta, hogy többször is szóvá tette a tekintélyelvűség kialakulását. "Sok újságírót védelmembe vettem. Kijelentettem, hogy a szellemi szabadságot tiszteletben kell tartani" - mondta.

A politikus nem bocsátkozott részletekbe arról, hogy milyen stratégiát alkalmazna, ha és amennyiben új pártot alapítana, sem pedig arról, hogy ez miként állítaná új pályára az országot.

Noha támogatottsága csökkent, Recep Tayyip Erdogan még mindig a legnépszerűbb politikus Törökországban - emlékeztetett a Financial Times. A PIAR közvélemény-kutató intézet közelmúltbéli felmérése szerint az AKP szavazóinak 80 százaléka soha nem támogatna egy Davutoglu által alapított pártot, egy Babacan által fémjelzett tömörülést viszont kedvezőbben ítélnének meg. Babacan egyébiránt nem akar szövetségre lépni Davutogluval.

A volt miniszterelnök szerint Törökországban más politikai klímára van szükség, olyanra, amely a nyitottságra, az átláthatóságra, a szabadságra és a félelem nélküli beszédre alapul.

Ahmet Davutoglu felidézte, amikor úgy döntött hallatja a hangját, a fősodrú török sajtóban sehol sem fogadták őt vendégként, és az a három ellenzéki újságíró, aki a YouTube videomegosztó portálon meginterjúvolta őt, elvesztette szerződését a Sputnik orosz médiavállalat török nyelvű szolgálatánál. Mindez a cikk szerint a török és az orosz kormány közötti közeledés újabb jele azok után, hogy a NATO-tag Törökország SZ-400-as orosz légvédelmi rendszert vásárolt.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!