2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Napi aktuális 23:30

Külföld

Megvan az első hivatalos amerikai elnökjelölt-aspiráns

Elizabeth Warren demokrata párti szenátor személyében megvan a 2020-as amerikai elnökválasztás első hivatalos elnökjelölt-aspiránsa.

  • Megvan az első hivatalos amerikai elnökjelölt-aspiráns

A massachusettsi szenátor videóüzenetben és támogatóinak küldött e-mailben jelentette be, hogy létrehozta az elnökválasztási kampányhoz szükséges, úgynevezett feltáró bizottságot. E bizottság révén gyűjthet majd pénzt a kampányához.

A videóüzenetben a szenátor felvázolta elképzeléseit, amelyek szerint olyan Amerikát kell építeni, amely nem csupán a gazdagok, hanem mindenki számára a lehetőségek hazája. „Hogyan jutottunk ide? Milliárdosok és nagyvállalatok úgy döntöttek, hogy nagyobb szeletet akarnak a tortából, és ehhez politikusokat béreltek fel” – fogalmazott.

Warren ezt követően Twitter-bejegyzésben is megerősítette: „Amerikában minden ember számára lehetőséget kell teremteni, hogy keményen dolgozhassék, hogy mindenkire egyformán érvényes játékszabályok szerint élhessen és hogy gondoskodhassék magáról és szeretteiről” – írta. Majd hozzátette: „én ezért harcolok, és ezért hozom létre az elnökválasztáshoz szükséges bizottságot”.

A 69 éves Elizabeth Warren – aki eredetileg pénzügyi jogász – 2013 óta tagja a szövetségi szenátusnak. A politikában a 2007-es globális pénzügyi válság idején tűnt fel, amikor erőteljesen bírálta a Wall Street bankjait, kiállt a bankrendszer szigorúbb szabályozása és ellenőrzése mellett, majd a szenátus bankügyekkel foglalkozó bizottságának tagjaként küzdött az ellen, hogy a Trump-kormányzat enyhítsen a szigorú pénzügyi szabályozáson.

Warren gyakran ütközött Donald Trumppal, már a 2016-os elnökválasztási kampány idején is. A massachusettsi szenátor akkor a demokrata párti elnökjelölt, Hillary Clinton mellett kampányolt. Trump gyakran élcelődött azon, hogy Warren még 2012-ben – a saját szenátori kampányában – azt állította, cseroki indiánok vére folyik az ereiben. „Pocahontas” – mondta róla, utalva a 17. századi legendás indián lányra, és azzal vádolva, hogy szándékosan félrevezető információkat adott magáról. Warren kisebbségiként azonosítva magát, már az egyetemen is – a pozitív diszkrimináció elvére hivatkozva – több előnyt élvezhetett.

Elizabeth Warren az idén októberben DNS-vizsgálatot végeztetett magán, amely azt mutatta ki, hogy indián öröksége ugyan csupán néhány ezrelékes lehet, de 6-10 nemzedékre tekinthet vissza.

A CNN hírtelevízió és az iowai Des Moines Register című lap közös felmérése december elején azt mutatta, hogy az iowai demokrata párti szavazók körében Elizabeth Warren elfogadottsága 8 százalékos, szemben Joe Biden volt alelnök 32 százalékos és Bernie Sanders vermonti szenátor 19 százalékos támogatottságával. A massachusettsi Boston Globe című lap a szerkesztőségi állásfoglalásában még azt is javasolta, hogy Warren hagyjon fel elnökjelölti terveivel.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!