2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Fidesz-KDNP kampánynyitója

Következik:

Paláver 16:30

Külföld

Megválasztották Markus Södert a bajor CSU elnökének

Megválasztották a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnökének Markus Söder bajor tartományi kormányfőt szombaton Münchenben, a párt rendkívüli kongresszusán.

  • Megválasztották Markus Södert a bajor CSU elnökének

A tisztségért egyedüli jelöltként induló politikust a küldöttek 87,4 százaléka támogatta.

Elődjét, Horst Seehofert a CSU tiszteletbeli elnökének választották meg.

Beszédében Markus Söder a többi között hangsúlyozta: az a célja, hogy a helyes következtetéseket vonja le a párt számára kevéssé sikeres tavalyi év fejleményeiből. Ezek közé tartozik, hogy „konzervatívnak lenni nem elég”, a CSU-nak a szociális és a liberális irányzatát is meg kell jelenítenie.

Javítani kell a viszonyt a testvérpárttal, a Kereszténydemokrata Unióval (CDU), „új fejezetet” kell nyitni a pártszövetség történetében - tette hozzá.

Arról is szólt, hogy „nacionalisták és populisták” Európa megosztására törekednek, de a CSU „ősi európai pártként” szembeszáll velük.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Teherán válasza a történtekre + videó

Teherán válasza a történtekre + videó

Arról, hogy hogyan reagált Teherán a történtekre és milyen a biztonsági készültség Izraelben Breuer Péter közel-kelet szakértő, a Heti TV tulajdonosa élőben beszélt a Híradóban.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!