2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

A Pál utcai fiúk 19:10

Külföld

Megszavazta a Trianon-törvényt a román szenátus

Változatlan formában ismét megszavazta szerdán a Klaus Johannis államfő által megfontolásra visszaküldött Trianon-törvényt a román szenátus. A jogszabály ünnepnappá nyilvánítja június 4-ét, a Magyarországot területe kétharmadától megfosztó, első világháborút lezáró békeszerződés évfordulóját. Johannis felülvizsgálati kérelmében azt kifogásolta, hogy a több szakértő és civil szervezet által bírált törvénytervezet autentikus és tartalmas közvita nélkül született, ezért a jogalkotási folyamat újrakezdésére, történészek, kutatók, a civil szféra bevonására kérte fel a parlamentet.

  • Megszavazta a Trianon-törvényt a román szenátus

A szenátus szerdán a szociáldemokrata többség 76 szavazatával (52 ellenében) az elnök érveit elutasítva eredeti formájában küldte tovább a tervezetet a végső döntés meghozatalában illetékes képviselőháznak.

Ezúttal nemcsak a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ellenezte a Trianon-törvény ismételt elfogadását, hanem az államfő volt pártja, a kisebbségben kormányzó jobbközép Nemzeti Liberális Párt és a Mentsétek meg Romániát Szövetség is.

– A törvénytervezet nem változtat azon a tényen, hogy miközben Trianon napja a romániai magyarság számára szomorú emlék, a román nemzet számára érthetően öröm

– idézte Fejér László Ödön, az RMDSZ Kovászna megyei szenátorának szenátusi felszólalását az erdélyi Maszol hírportál. A frakció nevében felszólaló frakcióvezető-helyettes hangsúlyozta: „A többség mindig felelős a kisebbségekért, ahogyan a parlamentnek is felelőssége olyan törvényeket alkotni, amelyek a társadalom jólétét szolgálják. Hagyjuk tehát a történelmet a történészekre, hasznosabb lenne olyan tervezetekről tárgyalni, amelyekkel az emberek életét jobbá tehetjük, és amelyekkel a két közösség, a kisebbség és a többség közötti párbeszédet előmozdíthatjuk.” Fejér arra intette a szenátus plénumát, hogy az etnikai feszültségeket keltő kezdeményezések helyett megoldásokat kell keresni az egészségügyi, gazdasági, oktatásügyi problémákra.

Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Szélesvásznú történelem - A Pál utcai fiúk + videó

Szélesvásznú történelem - A Pál utcai fiúk + videó

A Pál utcai fiúk 1969-ben bemutatott magyar–amerikai koprodukciós film, amely Molnár Ferenc azonos című regénye nyomán készült. A filmről, valamint a színdarabról Zavaros Eszter és Csatári Bence műsorvezetők Dino Benjámin és Wunderlich József színművészekkel beszélgettek. 

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Ekkora árra senki sem számított + videó

Ekkora árra senki sem számított + videó

Halálos áldozatai is vannak a heves esőzéseknek világszerte. Irán, több arab állam és Oroszország is komoly áradásokkal küzd. Ezrek voltak kénytelenek elhagyni lakóhelyüket.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!