2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Megosztó a Néppárt Fidesszel kapcsolatos döntése

Megosztja az európai parlamenti képviselőket a Néppárt Fidesszel kapcsolatos döntése. Az olasz belügyminiszter abszurdnak nevezte az eljárást. Matteo Salvini szerint Orbán Viktor miniszterelnök a magyarok jogait, jólétét, munkáját és biztonságát védi. A bevándorlásellenes Szlovén Demokrata Párt vezetője közölte : jó döntés született, mivel a magyar kormánypárt a tömörülés tagja maradt. Guy Verhofstadt, az EP liberális frakciójának vezetője szerint politikai trükk a felfüggesztés.

  • Megosztó a Néppárt Fidesszel kapcsolatos döntése

Az Európai Néppárt úgy döntött, hogy a Fidesz tagságát felfüggeszti a pártcsaládon belül - jelentette be a több mint 3 órás vita után az Európai Néppárt csúcsjelöltje szerda este. Valójában a magyar kormánypárt határozott úgy, hogy amíg az úgynevezett Bölcsek Tanácsának vizsgálata le nem zárul, nem vesz részt a Néppárt munkájában. A Fidesz ugyanis a tegnapi frakcióülésen elfogadta azt a javaslatot, melynek értelmében egy 3 tagú testület veszi górcső alá a magyar jogállamiság helyzetét.

A bevándorlásellenes Szlovén Demokrata Párt Híradóknak azt mondta: jó döntés született, mivel a magyar kormánypárt a tömörülés tagja maradt. Az EP képviselő leszögezte: a Fidesz kizárásával az Európai Népárt veszített volna a súlyából és a jelentőségéből.

Abszurdnak nevezte az olasz belügyminiszter a Fidesz néppárti felfüggesztését. Matteo Salvini szerint Orbán Viktor miniszterelnök a magyarok jogait, jólétét, munkáját és biztonságát védi.

Harald Vilimsky az Osztrák Szabadságpárt főtitkára ismét felajánlotta Orbán Viktor miniszterelnöknek az együttműködést. Az EP-képviselő leszögezte: megalázónak tartja, hogy a magyar kormányfőt el akarják távolítani a Néppártból.

A Fidesz a Néppártban maradhat, és a jogállamiság nem tér vissza Magyarországra - így reagált Judith Sargentini. A hazánkat folyamatosan bíráló zöldpárti EP-képviselő szerint a helyzet napról napra tovább romlik Magyarországon.

Az EP liberális frakciójának vezetője politikai trükknek nevezte a felfüggesztést. Guy Verhofstadt szerint a lépés következtében az EPP elvesztette az erkölcsi tekintélyét Európa vezetésére.

A vita még nem dőlt el, mivel meg kell változtatni a Néppárt sodródását a baloldal felé - jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója a Napi Aktuálisban.

„Nem célunk az, hogy meggyengítsük a néppártot, pont az a célunk hogy azt a politikai csatát, ami a néppárton belül is zajlik, de ami gyakorlatilag nagyobb vitának a része, ez Európa jövőjéről szól, az erőltetett migrációról szól, annak az elutasításáról, arról hogy meg lehet állítani a migrációt - és ebben Mo. és más országok pl. Olaszország már jól példával elől is járt - hogy ezt a vitát megnyerjük, és ez a vitát folytassuk le. Az ott jelelevők többsége is ezt a megoldást választotta. Ez szerintünk egy jó jel” – mondta Hidvéghi Balázs.

Hidvéghi Balázs leszögezte: a Fidesz azon fog dolgozni, hogy a Néppárton belül a nemzetek szuverenitását hangsúlyozó politika erősödjön meg, nem pedig az, ami a bevándorlást támogatja.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!