2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Láncreakció

Következik:

Vezércikk 14:05

Külföld

Meglepő véleménnyel rukkolt elő az oxfordi imám

Boris Johnson mellé állt a burkavitában az oxfordi imám, aki egyenesen be is tiltaná a burka viselését, ami szerinte nem része az iszlám előírásainak, számol be a Mandiner.

  • Meglepő véleménnyel rukkolt elő az oxfordi imám

Nem kell bocsánatot kérnie Boris Johnsonnak a muszlim női viseletről szóló kijelentése miatt, mely szerint az arcukat burkával takaró nők olyanok, mint a postaládák – közölte az oxfordi muszlim közösség imámja, Taj Hargey.

Az imám szerint Johnson szavai szerencsétlenek voltak, de a burka és a nikáb „gyalázatos elemei egy trendi teológiának, ami a vallási szélsőségesség és a militáns iszlám felé vezet”.

Hargey szerint az arc eltakarása „nem muszlim”, iszlám előtti törzsi időkből származó jelenség, ami „nemek közötti egyenlőtlenséghez és a közösségi összetartozás akadályozásához” vezet.

Az imám szerint az a kérdés, hogy miért engedik meg a liberális demokráciában az arc nyilvános eltakarását, és hogy a „közösségi anonimitás” e formája alapvető emberi jognak számít-e. Hargey szerint az arc eltakarását előírók meghamisítják az iszlám vallást.

Taj Hargey úgy látja: a „fehér liberálisok” meghajolnak az iszlám fanatikusok előtt a gyarmati és birodalmi múltból származó bűntudatuk miatt.

A történet csavarja az, hogy míg Boris Johnson a postaládás hasonlata mellett egyébként azt fejtette ki, hogy nem ért egyet a Dániában bevezetett burkatilalommal, addig az oxfordi muszlim imám éppen a burka betiltása mellett foglal állást. Hargey szerint ugyanis a burkát leginkább szexuálisan frusztrált férfiak találták ki, nem pedig Isten akarja viselésüket, mert így kívánták kontrollálni a nőket.

Kitart kijelentései mellett

Boris Johnson kijelentései nagy visszhangot keltettek, a Konzervatív Párt vezető politikusai közül sokan bírálták, Theresa May kormányfő és a párt elnöke, Brandon Lewis bocsánatkérésre is szólította fel. A miniszterelnök egyértelműen sértőnek nevezte Johnson szavait. A párton belüli muszlim fórum alapítója, Mohamed Sheikh, a brit törvényhozás felső kamarája, a Lordok Háza tagja sürgette, hogy Johnsont zárják ki soraikból. Ő azonban kitart kijelentései mellett, és egyelőre nem hajlandó bocsánatot kérni.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

Jól ismerem Kocsis Mátét, mert a barátom. Rühelli a pezsgőt, mert rongyrázásnak tartja és soha nem láttuk munkaidőben bármilyen alkoholt inni – írja Facebook-bejegyzésében a publicista.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!