2024. 05. 07. Kedd Gizella napja
Jelenleg a TV-ben:

Láncreakció

Következik:

Vezércikk 14:00

Megkezdték Moszul felszabadítását

2016. október 17., hétfő 17:28, frissítve: hétfő 18:40

Megkezdődött a nagyszabású iraki szárazföldi hadművelet Moszul felszabadítására, amelyben a hadsereg és a helyi biztonsági erők egységei vesznek részt. Az Iszlám Állam 2014 júniusában foglalta el a várost, ez a terrorszervezet utolsó fellegvára Irakban. Az amerikai légierő támogatta iraki egységek az IÁ több védelmi állását is elfoglalta. Az egyik pánarab hírtelevízió úgy tudja, a városban az iszlamista rendőrség vezetésével lázadás tört ki a terrorszervezet vezetője ellen, aki a szíriai Rakkába menekült.

Hétfő hajnal óta ostromolják az iraki egységek Moszult. Megkezdődött az Iszlám Állam utolsó iraki fellegvárának visszafoglalására indított nagyszabású hadművelet. „Győzelmünk órája elérkezett: a Moszul felszabadításáért indított hadművelet megkezdődött. Bejelentem a hősies hadművelet kezdetét, hogy felszabadítsuk önöket az Iszlám Állam terrorja és elnyomása alól. Isten kegyelméből hamarosan a moszuli földön találkozunk, hogy a felszabadulást ünnepeljük” – mondta Hajder al-Abádi iraki miniszterelnök.

A támadásban egyes információk szerint hatvanezer, más értesülések szerint nyolcvanezer iraki katona vesz rész. Légi támogatást kapnak az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíciótól, amely szükség szerint tanácsokkal is segíti az iraki szárazföldi egységeket. A következő napokban az iraki különleges terrorellenes egységek tagjai is csatlakoznak az ostromlókhoz, s a dél felől indított offenzívában részt vesz az észak-iraki kurd tartomány négyezer pesmerga harcosa is. A bagdadi kormánnyal azonban ők úgy egyeztek meg, hogy csak a város határáig mehetnek.

„Egy mártír fiaként csatlakoztam a pesmerga testvéreimhez, hogy bosszút álljak apám haláláért, akit az Iszlám Állam ölt meg. A hadműveletet addig folytatjuk, amíg elérjük a célunkat. Eddig három falut foglaltunk vissza, amely az Iszlám Állam ellenőrzése alatt volt” – mondta egy pesmerga harcos.

A becslések négy- és nyolcezer közé teszik a városban harcoló szélsőséges dzsihadisták számát.

A civil lakosság miatt aggódik több a segélyszervezet, valamint az ENSZ illetékes testülete is. Attól tartanak, hogy menekültek százezrei indulhatnak útnak a városból Törökország, Szíria vagy Irak más területei felé.

„A Norvég Menekülttanácsnál komoly emberáradatra készülünk fel Moszulból. A következő hetekben kétszázezer menekültre, a következő hónapokban pedig hétszázezer emberre számítunk. A humanitárius szervezetek kétségbeesetten próbálnak felkészülni, de ilyen sok ember ellátása egyszerre különösen nagy kihívást jelent” – jelentette ki a szervezet ügyvezetője.

A Tigris folyó partján fekvő Moszul az olajban gazdag Ninive tartomány székhelye. 2014-ben foglalta el az Iszlám Állam. Korábban kétmillióan éltek itt, mára megfeleződött a számuk. Sokakat a terrorszervezet tagjai tartanak fogva.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!