2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

A Hold válaszolt - Portréfilm Bay Zoltánról 10:50

Külföld

Január 21-én kezdődhet az alkotmányos eljárás Donald Trump ellen

Felesküdött az amerikai legfelsőbb bíróság elnöke előtt az a száz szenátor, akik döntést fognak hozni arról hogy el kell-e mozdítani Donald Trumpot hivatalából. Az alkotmányos eljárást az amerikai törvényhozás demokrata többségű alsóháza indította el az elnök ellen hatalommal való visszaélés és a kongresszus munkájának akadályozása miatt.

  • Január 21-én kezdődhet az alkotmányos eljárás Donald Trump ellen

 

Kongresszusi képviselők vitték át a szenátusba az amerikai törvényhozás alsóházában december 18-án megszavazott hivatalos dokumentumot, amely a Donald Trump elleni vádakat tartalmazza. A törvény szerint egy úgynevezett impeachment-eljárásban, vagyis alkotmányos vádemelési eljárásban lehet elmozdítani az amerikai elnököt pozíciójából. Trump ugyanis a vád szerint visszatartott egy 391 millió dolláros, Ukrajnának szánt katonai segélyt annak fejében, hogy Kijev indítson gazdasági eljárást egyik demokrata ellenfele, Joe Biden fia ellen. Erről Donald Trump egy kiszivárgott felvétel tanúsága szerint telefonon beszélt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.

A legfrissebb bizonyítékokat - kézzel írt feljegyzéseket, leveleket, e-maileket - egy Lev Parnas nevű ukrán születésű amerikai állampolgár, Donald Trump személyes ügyvédjének korábbi üzlettársa, adta át a képviselőház hírszerzési bizottságának. Parnas több sajtóorgánumnak is azt nyilatkozta, hogy bár ő maga nem beszélt ezekről az ügyekről Trumppal, az elnök mindenről tudott. Donald Trump tagadta, hogy ismerné Lev Parnas.

A Fehér Ház törvényt sértett az Ukrajnának megszavazott segély visszatartásával - állapította meg közben jelentésében a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal nevű, pártoktól független ellenőrző szervezet. A demokratapárti kongresszusi házelnök, Nancy Pelosi azt mondta, a jelentés a demokraták azon követelését igazolja, hogy a szenátusi tárgyaláson szükség lesz tanúk meghallgatására. Ezt azonban még a republikánus szenátoroknak is meg kell szavazniuk.

Az Egyesült Államok történetében ez lesz a harmadik ilyen eljárás. A per a tervek szerint január 21-én kezdődik, a republikánus elnök elmozdításához kétharmados többség szükséges a republikánus többségű szenátusban. Elemzők szerint erre jelen helyzetben kicsi az esély.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!