2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Megérkezett Szingapúrba Kim Dzsong Un

Hír TV

2018. június 10., vasárnap 10:43, frissítve: vasárnap 13:16

Megérkezett Szingapúrba Kim Dzsong Un. Az észak-koreai vezető a kínai légitársaság repülőjén utazott, Donald Trump amerikai elnök gépe várhatóan vasárnap délután száll le az ázsiai országban. A két politikus kedden találkozik egymással. A megbeszélés központi témája a Koreai-félsziget atommentesítése lesz, amelynek egyik első lépése, hogy Phenjan feladja atomprogramját. Az egyik amerikai hírportál értesülése szerint, ha Kim Dzsong Un beleegyezik ebbe, Trump megnyithatja az Egyesült Államok nagykövetségét is Phenjanban.

Az amerikai elnök szerint a keddi szingapúri csúcs lehetőség arra, hogy igazán csodálatos eredményt érjen el Észak-Korea és a világ számára. Trump azt írta Twitter-bejegyzésében, tudja, Kim Dzsong Un keményen fog dolgozni azon, hogy olyasvalamit tegyen, amit előtte nem sokan tettek, és békét és nagy virágzást teremtsen országában.

A Kim Dzsong Un és Donald Trump hasonmások már találkoztak Szingapúrban. Miközben az egész világ a történelminek kikiáltott csúcsot várja a két férfi egy halétteremben lepte meg az embereket. Howard és Dennis Alan először a februári dél-koreai téli olimpián jelentek meg. 

„Az izzadság az arcomon jelzi, milyen jó ez, nem tudok eleget enni ebből, ezért hazaviszek magammal a rákból Észak-Koreába. Szerintem a rákkal meg tudjuk oldani az éhínség problémáját Észak-Koreában” – jelentette ki az észak-koreai diktátor hasonmása.

Bár az igazi csúcs csak kedden lesz, Kim Dzspong Un már vasárnap délelőtt megérkezett a délkelet-ázsiai városállamba. A csúcs előtt mindketten külön-külön találkoznak a szingapúri miniszterelnökkel, aki közölte, kormánya 20 milliárd dollárt költ a csúcsra.

 „Nem könnyű helyet találni egy ilyen találkozónak. Mindkét félnek egyet kell értenie, meg kell felelni az elvárásaiknak, politikai és diplomáciai szempontból elfogadhatónak kell lennie. Nem túl sok hely felel meg ennek. A mi szempontunkból fontos, hogy a találkozó létrejöjjön, pozitív eredménnyel érjen véget” – fogalmazott a szingapúri kormányfő, Li Hszien Lung.

A nagy Kim-Trump találkozó helyszíne Sentosa szigetén található Capella Hotel lesz, amelynek környékén már most hatalmas a biztonsági készültség. A szállóba csak a vendégek és a jóváhagyott tisztviselők léphetnek be ellenőrzés után.

A sajtóérdeklődés is óriási. „Ritkán látni ilyen sok újságírót Szingapúrban. Ez egy kis sziget, amely nem sok embert érdekel, nem vonz tömegeket. Szerintem most 5 ezer újságíró akkreditálta magát, de csak 2500-an kaptak helyet a sajtóközpontban. De az esemény a fontos, nem Szingapúr. Ez egy történelmi esemény. Az utóbbi 15 év legfontosabb geopolitikai eseménye, ezért nem lep meg a nagy érdeklődés” – mondta a Radio France International tudósítója.

A találgatások már régóta megindultak a csúcs kimeneteléről: amerikai sajtóértesülések szerint Donald Trump azt fontolgatja, hogy helyreállítja a diplomáciai kapcsolatokat Észak-Koreával, megnyitja az Egyesült Államok nagykövetségét Phenjanban, ha Kim Dzsong Un beleegyezik a teljes atomfegyver-mentesítésbe, lemond atomfegyvereiről.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!