2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Sissi zsiráfjától a biodómig 03:00

Megalakult a francia nemzetgyűlés

2017. június 27., kedd 22:38, frissítve: szerda 12:11

Emmanuel Macron francia államfő pártjának frakciója egy volt zöldpárti politikust, a nemzetgyűlés egyik korábbi alelnökét jelölte az új nemzetgyűlés elnöki székébe. A 43 éves, tapasztalt képviselőt 353 szavazattal meg is választotta alakuló ülésén az alsóház. Macron pártjának 308 képviselője közül mindössze 27 volt korábban is törvényhozó.

„A feladatunk az, hogy felébredjünk, és fenntartsuk a köztársaságot, a szabadság, az egyenlőség és a testvériség egyetemes értékeit is minden gyermeknek” – fogalmazott az alakuló ülés kezdetén Bernard Brochand, a francia nemzetgyűlés legidősebb tagja, egyben a testület átmeneti elnöke.

A nemzetgyűlésben sok az új arc Emmanuel Macron pártjának győzelme után. A Lendületben a Köztársaság frakciójának szinte valamennyi tagja új embernek számít a politikai pályán.

„Olyan kampányban vettünk részt, amely néhányunknak kemény volt, úgyhogy most egy kicsit élvezzük a sikert. Azért is vagyunk lenyűgözve, mert a polgártársaink és a szavazóink hangján szólunk a nemzetgyűlésben, és természetesen már alig várjuk a munkát. Reformokat akarunk hozni, meg akarjuk változtatni a megválasztott politikusok hozzáállását. Sok dolog van, amit forradalmasítani akarunk gyengéden ebben a hatalmas és gyönyörű nemzetgyűlési palotában” – nyilatkozta Anna-Laure Cattelot, a Lendületben a Köztársaság képviselője.

Macron pártjának 308 képviselője közül mindössze 27 volt korábban is törvényhozó.

„Nagyon jó, hogy ennyi nő van itt, ez is egy megújulás. Nem folytathatjuk olyan emberekkel, akik már 30, 40 éve itt ülnek, és akiknek ez karrier. A politika nem karrier, hanem mások szolgálata” – vélekedett Agnes Thill, a Macron-párt képviselője.

A legnagyobb ellenzéki párt a nemzetgyűlésben a konzervatív köztársaságpártiaké 137 képviselővel.

„A nemzetgyűlés Franciaország szimbóluma. Ma olyan gyűlésünk van, amely a francia embereket egy kicsit jobban képviseli a nemekbéli, a korbéli, a földrajzi származási és szimplán a származási különbözőségükben. És ez nagyon érdekes. Most arra kell vigyáznunk, hogy a gyűlés ne legyen túlnyomó többségű gyülekezet, amelynek tagjai csak lábtörlők lesznek, ahelyett, hogy valódi képviselők lennének, akik megértik a területük kihívásait, és akik tényleg dolgoznak” – mondta Pierre-Henri Dumont, a konzervatívok képviselője.

Az előző kormányt adó szocialistáknak 31 mandátumuk van, a szélsőbalnak 17. A korelnök Bernard Brochand csak az alakuló ülést vezényelte le. Az újjáalakult képviselőház később a Lendületben a Köztársaság által jelölt volt zöldpárti politikust, a 43 éves Francois de Rugyt választotta meg elnökének.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!