Már 38 áldozatuk van a törökországi robbantásoknak
2016. december 11., vasárnap 10:21, frissítve: kedd 15:54
Gyors egymásutánban két robbanás is történt a török város Besiktas nevű negyedében, a helyi első osztályú labdarúgócsapat bajnoki mérkőzésével egy időben. Az első pokolgép egy autóban robbant, röviddel később a stadionnal szemben lévő parkban pedig egy öngyilkos merénylő hozott működésbe egy bombát.
„Egy éppen a stadion mellett elhaladó autót távirányítással robbantottak fel. Negyvenöt másodperccel később egy férfi megállt a posztoló rendőrök mellett és felrobbantotta magát. Törökország két szörnyű bombatámadással nézett szembe” – nyilatkozta a török miniszterelnök-helyettes, Numan Kurtulmus.
Mentőautók szállították a két robbantás sérültjeit a kórházakba. A detonációkat a helyszíntől távol is érzékelni lehetett.
„Egy kávézóba mentem úgy öt perccel a robbanás előtt. Két robbanást hallottam fél perc alatt. Nagyon hangosak voltak. Láttam a lángokat is. Elmentem egy rendőrségi busz és személyautók mellett, rendőröket láttam a lángoló buszban. Nagyon sok lehet a sérült, mert nagy volt a robbanás. A mecset ablakai is kitörtek, ahol dolgozom” – mondta Omer Yilmaz takarító.
A török belügyminiszter szerint a célpont a rendőrség volt, ugyanis a halálos áldozatok jó része egyenruhás.
„Nagyon szomorúak vagyunk, hogy ezt kell mondjuk, de jelenleg 29 hősi halottunk van. Ketten közülük civilek. A többi 27 ember rendőr, köztük a rendőrfőnök és egy másik rendőri vezető. A mostani információink szerint 166 sérültünk van” – közölte Süleyman Soylu.
A török rendőrség tíz embert tartóztatott le az eset után indított razziában.
Vasárnap reggel a stadion és környéke még mindig le volt zárva, még tartott a helyszínelés.
„Úgy gondolom, hogy a biztonsági erőinknek nagyon kell vigyázniuk az ilyen támadások miatt. Sajnos bárki könnyen bejut az ilyen helyekre. A világ ellenünk fordult. Bármire képesek. Össze kell fognunk nemzetként ezek ellen, és még erősebbé tenni a biztonságunkat” – mondta Raif Pinar isztambuli lakos.
A helyi lakosok azt kérik a kormánytól, hogy bármibe kerül is, erősítse meg az ország biztonságát.
„Nem tudom, ki követte el a támadásokat, a vizsgálat folyik. De az elkövetőktől függetlenül ennek nem szabadott volna megtörténnie. Meg kellett volna hozni a szükséges biztonsági intézkedéseket. Remélem, hogy a hatóságok mindent megtesznek, hogy elkerüljék a további merényleteket. Ezt akarjuk. Semmi más elvárásunk nincs, csak a biztonság. Azt akarjuk, hogy garantálják a biztonságunkat” – nyilatkozta egy másik lakos, Mustafa Guldur.
Bár a robbantásokért még senki nem vállalta a felelősséget, a török kormány szerint a Kurdisztáni Munkáspárt az elkövető.