2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Sajtóklub

Következik:

Célpont 09:05

Külföld

Magyarország továbbra is kész amerikai védelmi technológiával fejleszteni az ország légvédelmi rendszerét

Magyarország továbbra is kész amerikai védelmi technológiával fejleszteni az ország légvédelmi rendszerét - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Washingtonban egy közép-európai idő szerint szombatra virradóra adásba került televíziós interjúban.

  • Magyarország továbbra is kész amerikai védelmi technológiával fejleszteni az ország légvédelmi rendszerét

Az EWTN amerikai katolikus hírtelevíziónak nyilatkozva a miniszter azt mondta, hogy a védelmi együttműködés, a fegyverkereskedelem tekintetében Orbán Viktor miniszterelnök és Donald Trump amerikai elnök hét eleji washingtoni találkozója nem hozott újdonságot. Amikor Mike Pompeo külügyminiszter az év elején Magyarországon járt, a kormány már világossá tette, hogy szeretné amerikai védelmi technológiával fejleszteni az ország légvédelmi rendszerét annak érdekében, hogy a fejlettebb technológiájú közép-hatótávolságú rakétarendszer védje a legfontosabb infrastrukturális létesítményeket.

Amikor tehát amerikai rakétavédelmi fegyverek vásárlására utalnak, a februári Pompeo-látogatáson elhangzottakra utalnak vissza - szögezte le Szijjártó Péter. Most, a májusi csúcstalálkozón magyar részről csak "megerősítették, hogy a szándék komoly, az előkészületek folytatódnak, és (...) hamarosan a befejező szakaszba kerülhetnek".

Szijjártó Péter kijelentette, hogy Donald Trump és Orbán Viktor találkozója nagyon baráti, közvetlen légkörben zajlott le. Úgy vélte, hogy a két vezetőnek nagyon hasonló a megközelítése a jelenlegi legkomolyabb nemzetközi problémák közül a migráció, a biztonságpolitika, a hazafias politika és a keresztény kisebbségek megvédésének területén is.

Az interjúban a migrációról beszélve Szijjártó Péter kifejtette: Nyugat-Európában már párhuzamos társadalmak fejlődtek ki az eltérő kultúrák miatt. Nem közösségek keveredéséről van szó, hanem egymással párhuzamosan létező társadalmakról - húzta alá. Hozzátette, hogy ezek viszont nagyon komoly biztonsági kockázatot jelentenek. Az elmúlt négy évben, a migrációs válság kezdete óta Európában 30 súlyosabb támadást követtek el bevándorló hátterű terroristák, és ezekben 300 ártatlan európai meghalt - mondta, kijelentve, hogy ez elfogadhatatlan.

Kifejtette azt is, hogy a párhuzamos társadalmakban ráadásul a kívülről jövő kisebbség "hangosabb", nem fogadja el a helyiek kultúráját és szabályait, nem veszi át az elvárt viselkedési formákat.

Magyarország ezért tette teljesen egyértelművé, hogy illegálisan senkit nem enged be az országba, ezért épített kerítést a déli határon - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter.

A keresztény közösségekkel kapcsolatban Szijjártó Péter megismételte, hogy ezek közül kerülnek ki legnagyobb arányban - mintegy 80 százalékban - a vallásuk miatt üldözöttek világszerte. Nem fogadható el az, hogy - mint fogalmazott - a nemzetközi közéletben a diszkrimináció utolsó formájaként eltűrik a keresztények hátrányos megkülönböztetését. Példaként a húsvéti Srí Lanka-i támadásokat hozta fel, azt hangoztatva: politikai szinten senki nem merte kimondani, hogy a merényletek kifejezetten a keresztények, katolikusok ellen irányultak.

Elmondta Szijjártó Péter azt is, Magyarország a Közel-Keleten is segít abban, hogy a keresztények ott maradhassanak vagy vissza tudjanak térni. Már 35 ezer kereszténynek segített így a kormány - hangsúlyozta.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Kivonja katonáit Nigerből az Egyesült Államok

Kivonja katonáit Nigerből az Egyesült Államok

Megállapodás született az Egyesült Államok és Niger között az afrikai országban állomásozó amerikai katonák kivonásáról - közölte az ügyet ismerő forrás a Reuters hírügynökséggel pénteken, miután Kurt Campbell amerikai külügyminiszter-helyettes a nigeri vezetéssel tárgyalt.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!