2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Magyarország az alternatív jobboldal menedéke

2017. május 29., hétfő 07:49, frissítve: hétfő 10:17

Magyarország az alternatív jobboldal menedéke egy amerikai lap szerint. A dominanciáról szólt Emmanuel Macron és Donald Trump maratoni kézfogása a brüsszeli NATO-csúcson. Indiai származású meleg férfi lehet Írország új miniszterelnöke. Ezekről számolt be a világsajtó.

Így lett Magyarországból az alternatív jobboldal menedéke – ezzel a címmel közölt cikket az amerikai Atlantic. A cikk szerint már évek óta itt vannak az Orbán Viktor által korábban emlegetett nyugat-európai menekültek, akikről a kormányfő azt mondta: Magyarországon keresik majd az elveszett Európájukat. A szerző úgy véli: a liberalizmus elől menekülő svéd, brit, francia nacionalisták egy kis csoportja partnerre talált a két legnagyobb magyar pártban, a szerinte szélsőjobbos Fideszben és Jobbikban. Így már Magyarországon is megvethette a lábát a legnagyobb alternatív jobboldali kiadó, az Arktos Media is, amely nacionalista és putyinista nézeteket terjeszt az általa megjelentetett művekben.


A dominanciáról szólt Emmanuel Macron és Donald Trump maratoni kézfogása a brüsszeli NATO-csúcson – derül ki a BBC honlapján megjelent cikkből. A francia államfő bevallotta, direkt szorongatta hosszasan az amerikai elnök kezét, hogy jelezze: nem lesz könnyű tárgyalópartner és nem fog engedményeket tenni Trumpnak. Macron elmondta: látja, hogy az amerikai, a török és az orosz elnök az erő felől közelíti meg a nemzetközi kapcsolatokat, de ő emiatt nem zavartatja magát.

Indiai származású meleg férfi lehet Írország új miniszterelnöke – számol be a Times. A szociális védelem minisztere Leo Varadkar követheti a nemrég lemondott Enda Kennyt a kormánypárt és a kabinet élén, és 38 évesen ő lehet a szigetország legfiatalabb kormányfője. A cikk szerzője kiemeli: mindez egy olyan katolikus államban történhet meg, amelyben a lakosság döntő többsége fehér, a homoszexualitás pedig 1993-ig illegálisnak számított.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!