2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Maffiaszál? Nyomozás indult az összedőlt épületek miatt

2016. augusztus 29., hétfő 20:20

Készszerkezetes faházakat építenek az olaszországi földrengés túlélőinek. A kormány szerint így otthonosabb környezetet tudnak teremteni, mintha az olcsóbb fémkonténereket használnák. A hatóságok az elmúlt évtizedekben kiadott építési engedélyeket is megvizsgálják, mert a régióban már a 80-as évek óta földrengésbiztos házakat kellett volna építeni, és amelyek megfeleltek a szabványnak, azok nem is omlottak össze.

Túlélőket már nem keresnek Olaszországban, csak a romeltakarítás és a holttestek elszállítása zajlik. Az eltűntekkel együtt várhatóan 300 fölött lesz az áldozatok száma.

„Szörnyű, ami történt. Húsz évig dolgoztam a házamért, aztán 10 perc alatt megsemmisült, mint az utcában az összes. De legalább életben maradtunk. Itt az utcában nyolcan haltak meg, és négy vagy öt embert a romok alól húztak ki” – mondta egy túlélő.

Az összeomlott épületek miatt nyomozás indul, mert a 80-as évek óta több száz építési engedélyt valószínűleg szabálytalanul adtak ki, és a kivitelezés is rossz minőségű volt. Hogy ebben a maffiának annak idején volt-e szerepe, azt az eljárás derítheti ki. A régióban 1979 óta kötelező lett volna földrengésbiztosan építkezni, és az ennek megfelelően készült épületek nem is dőltek össze.

„Nagyon erős földrengés volt, és sokáig is tartott. Sok minden leesett, összetört a házban, de a falak állva maradtak. Annak idején nagyon drága volt a megerősítés, a kormány csak a felét fizette, a többit az embereknek kellett, de aki megcsinálta, annak a háza épen maradt” – magyarázta egy szerencsésebb háztulajdonos.

Az újjáépítés támogatására országos mozgalom indult, a régió egyik ismert tésztaételét áruló éttermek bevételük egy részét egy jótékonysági alapnak fizetik be. A kormány gyorssegélyt és adómentességet ígért a rászorulóknak, a héten pedig az átmeneti szállásokat is elkezdik építeni. Ezek könnyűszerkezetes, szigetelt faházak lesznek, amelyeket nem az átmeneti sátortábor helyére építenek, hanem amennyire lehet, az összeomlott házak helyére, hogy a falujelleget megőrizzék.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!