2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Külföld

Lezárták a látogatók elől a Szent Péter teret és a bazilikát

Lezárták a Vatikánban a látogatók előtt a Szent Péter teret és a Szent Péter-bazilikát az új koronavírus okozta fertőzés terjedése ellen bevezetett óvintézkedések részeként, miközben az észak-olaszországi Lombardia kormányzója a tömegközlekedés és a nem szükségcikkeket áruló üzletek leállítását, illetve bezárását szorgalmazta.

  • Lezárták a látogatók elől a Szent Péter teret és a bazilikát

 

A szentszéki sajtóközpont bejelentése szerint április 3-áig a Szent Péter-bazilikát és az előtte levő teret lezárták a turisták előtt, beleértve a korábban lefoglalt vezetett látogatásokat is. A bazilikában papok tartózkodhatnak.

Korábban a Vatikán lezárta a Vatikáni Múzeumot is. Ferenc pápa összes nyilvános programját is elhalasztották.

A Vatikán és Róma egésze is a nyári hónapok hangulatát idézi, amikor alig van ember az utcán. A főváros rendkívül csendes volt a forgalom zaja nélkül. A kedd reggel életbe léptetett legmagasabb fokozatú óvintézkedések értelmében aki csak tehette, otthon maradt, aki pedig elment dolgozni, saját autóval, robogóval, kerékpárral vagy gyalogosan tette, a tömegközlekedési eszközök majdnem üresek voltak. Egész Olaszországban korlátozták a hivatalok nyitva tartását, a minisztériumokban bevezették a távmunkát, a római parlament is heti egyszer ül össze. Nem tilos kimenni az utcára, az áruellátás biztosított, nem kell megrohamozni az üzleteket – szól az olasz közrádióban és televízióban folyamatosan ismételt útmutatás.

Az üzletek nyitva tartanak, a presszók, éttermek is, de a vevőknek, vendégeknek elvileg legalább egy méteres távolságot kell tartaniuk egymástól és a személyzet tagjaitól. A bárok padlózatán matricacsíkokkal jelzik, hova álljanak az emberek, hogy ne kerüljenek túl közel egymáshoz. Az előírások betartását a rendőrök ellenőrzik. Az utcákon a gyalogosok többségén nincsen szájmaszk, mivel nem kapható. A kevés turista egyedül annak örül, hogy nincs forgalom és tömeg, s teljesen egyedül állhatnak a bezárt római Colosseum előtt. Nápolyban a pizzériák történetében először házhoz viszik a pizzát. Több munkahelyen és lakóházban nem tanácsolt a lift használata. A további majdnem három hét oktatási szünet miatt egyre több szülő kényszerült kivenni szabadságát. Sajtóértesülések szerint a „vörös zóna” országos bevezetésével a római kormány a közüzemi díjak, hitelrészletek törlesztése országos felfüggesztését tervezi.

Az olasz vasúttársaság csökkentette az eladható jegyek számát, hogy a vonatokon megfelelő távolságot tudjanak biztosítani az utasok között. A kormány honlapjára számtalan kérdés érkezik az intézkedések pontos megértéséhez, és a válaszokból kiderül, hogy az elvált szülők jelenleg nem utazhatnak látogatásra egy másik városban élő gyerekükhöz; a szabadtéri kocogás nem tiltott, ha nem csoportos; ahogyan a templomokban a mise, és hasonlóképp a muzulmánok pénteki imája sem engedélyezett; a temetések is a legszűkebb körben zajlanak az egyébként lezárt temetőkben, bármilyen gyászszertartás nélkül.

Attilio Fontana, az északnyugati Lombardia kormányzója keddi videóüzenetében még további szigorítást szorgalmazott. „A félmegoldások nem elegendőek, ez a határozottság ideje, minél előbb megállítjuk a járványt, annál előbb újra tudunk indulni” – jelentette ki. A tartomány polgármestereivel egyeztetve a tömegközlekedés leállítását, valamint az élelmiszerboltokat és a gyógyszertárakat leszámítva az összes üzlet bezárását sürgette.

Giuseppe Sala milánói polgármester szintén videóüzenetben kérte a fiatalokat, hogy maradjanak otthon.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!