2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Fidesz-KDNP kampánynyitója

Következik:

Paláver 16:30

Lemondott a szlovén kormányfő

Hír TV

2018. március 15., csütörtök 07:04, frissítve: csütörtök 10:22

„Szlovénia, ébredj fel! Ma mi, holnap ti” – ilyen transzparensekkel tüntettek tanárok Szlovéniában a magasabb fizetésért. A demonstrálók szerint többet kell dolgozniuk, mint korábban, a jövedelmük viszont nem nő. Azt mondják, hogy legalább 8-12 százalékos béremelésre lenne szükség.

„Hat évvel ezelőtt legalább 2000 euróval többet kerestem évente, mint most. Ennyi pénzt vettek el tőlünk, miközben ugyanannyit vagy még többet dolgozom, mint korábban” – mondta egy tüntető.

 

A kormány viszont nem hajlandó növelni a béreket, mivel az szerintük veszélyeztetné a pénzügyi stabilitást. Az utcai tüntetésekhez 15 ezer, a sztrájkhoz pedig 40 ezer tanár csatlakozott országszerte. Emiatt az iskolák többsége zárva maradt.

Miközben a parlament előtt ezrek tüntettek, a kormányt kellemetlen meglepetés érte egy másik ügyben is. A kabinet egymilliárd euróból szeretett volna bővíteni egy vasútvonalat. Azt mondták, hogy a beruházás kiemelten fontos a gazdaság számára. Több párt és civil szervezet viszont drágállta a projektet, amely szerintük teret adott volna a korrupciónak. Ezért népszavazást kezdeményeztek a kérdésben, amely érvénytelen lett az alacsony részvétel miatt. A legfelsőbb bíróság azonban megsemmisítette az eredményt, és új referendumot rendelt el – azaz a vasúti fejlesztés továbbra sem kezdődhet el.

A balközép kormánykoalíciót vezető szlovén miniszterelnök ezt úgy értékelte, hogy egyesek meg akarják állítani Szlovénia fejlődését. „A régi erők egyszerűen nem engedik, hogy a jövő nemzedékeiért dolgozzunk, és csak saját pártérdekeikkel törődnek. Kedves lakosok, az ország most sokkal jobb állapotban van, mint 2014-ben. Most visszaadom a hatalmat a kezetekbe. Úgy döntöttem, hogy benyújtom lemondásomat a szlovén törvényhozásnak” – jelentette ki Miro Cerar.

Szlovéniában júniusban tartanak parlamenti választásokat.

 

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!