2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

A Hold válaszolt - Portréfilm Bay Zoltánról

Következik:

Híradó 12:00

Lemond Matteo Renzi

,

2016. december 5., hétfő 07:04, frissítve: hétfő 19:42

Betartja az ígéretét Matteo Renzi. Az olasz miniszterelnök nem sokkal éjfél után jelentette be, hogy ma benyújtja lemondását az államfőnek, miután vereséget szenvedett az alkotmányos reformokról szóló vasárnapi népszavazáson. A Hír Televízió által megkérdezett szakértő hangsúlyozta: bár Renzi távozik, a Demokrata Párt hatalmon marad, és a közeljövőben nem kell kormányválságtól tartani Olaszországban.

Az olaszok forradalmi himnuszával ünnepelték a kabinet bukását a népszavazáson nemmel szavazók.

„Őszintén hiszem, hogy ezzel megvontuk a bizalmat a Renzi-kormánytól. Szerintem ez a nép győzelme volt. Az emberek hallatták a hangjukat, és évek óta nem látott arányban mentek el szavazni, ebből látszik, hogy fontos volt nekik a részvétel” – mondta el Martina Carpani, a nem szavazatra buzdító kampány egyik szervezője.

Sokan egyenesen a miniszterelnök hivatala elé vonultak, miután kiderült: a lakosság nagy többsége elutasította a kormányfő által javasolt alkotmánymódosítást a vasárnapi referendumon. Az első részeredmények szerint hatvan százalék szavazott nemmel a szenátus létszámának és hatalmának csökkentésére. Matteo Renzi miniszterelnök azt ígérte, lemond, ha elbukja a népszavazást. Nem sokkal éjfél után ezt meg is tette.

„Hétfő délután összehívok egy kormányülést és megköszönöm a kollégáimnak, ennek az egységes, erős, összeszedett csapatnak ezt a különleges kalandot. Aztán az elnöki palotába megyek, ahol benyújtom a lemondásomat az államfőnek. Az egész ország tudja, hogy számíthat Mattarella elnök úr iránymutatására” – közölte Matteo Renzi.

A kormányfő kijelentette: most a nem mellett kampányolókon a sor, hogy ismertessék a javaslataikat. Az ellenzéki Öt Csillag Mozgalom már a népszavazás előtt azt mondta, hogy készen áll a kormányzásra és arra, hogy referendumot tartson az euróövezetből való kilépésről.

A várható menetrend azonban az, hogy az államfő a kormányzó Demokrata Pártból választ új miniszterelnököt. „Fontos kiemelni, hogy bár Matteo Renzi lemondott, a Demokrata Pártnak megvan a többsége mind a két házban: mind a képviselőházban, mind pedig a szenátusban. Tehát valódi, nagyon markáns kormányválságról nem beszélhetünk. Most az lesz a kérdés, hogy milyen nevek kerülnek be a kalapba” – vélekedett Mandák Fanni, a Külügyi és Külgazdasági Intézet külső szakértője.

Előfordulhat az is, hogy az államfő megkéri Renzit, legalább év végéig maradjon a posztján, hogy a parlament el tudja fogadni a 2017-es költségvetést.

Mélyülhet a gazdasági válság

Már harminc százaléknál is kisebb az esélye annak, hogy Olaszország öt év múlva is az euróövezet tagja lesz – vélik londoni pénzügyi elemzők, miután az euroszkeptikus erők győztek a vasárnapi referendumon. Elemzők szerint emiatt mélyülhet az olasz bankszektor válsága, ami az egész európai bankrendszert veszélyeztetheti.

Eleinte eséssel reagáltak a piacok az olasz népszavazás bukására és a miniszterelnök lemondására, délutánra azonban már visszapattantak a piacok, és az euró is erősödött – a BBC szerint a befektetők már előre beárazták a nem szavazatok győzelmét. „A piacok reakciója mérsékelt volt, mind az olasz és a német kötvények hozama közötti különbséget, mind a tőzsdeindexeket tekintve. De a közelmúltban már hozzászoktunk ahhoz, hogy a piacok így reagálnak, ez történt például az amerikai elnökválasztás után is” – mondta Emanuele Bonabello, a Banca Finnat pénzügyi szolgáltató befektetési igazgatója.

A befektetők az eddigi kormányban látták az eddigi gazdaságpolitika folytatásának és a politikai stabilitásnak a zálogát. Most attól félnek, hogy a bizonytalanság miatt a gazdasági válság is mélyülni fog. Főleg a bankszektort tartják sérülékenynek a nemfizető hitelek miatt, számos pénzintézet tőkeinjekcióra szorulna.

„Az olasz kormány és az európai hatóságok őrültek lennének, ha hagynák bedőlni a bankokat, mivel ez elszabadítaná a poklot az európai bankrendszerben, és olyan kulcsfontosságú cégeket is sújtana, mint a Deutsche Bank” – vélekedett Kathleen Brooks, a City Index elemzője.

Az uniós pénzügyminiszterek szerint Olaszországnak a nemek győzelme ellenére is folytatnia kell az eddigi gazdaságpolitikát. Az euroszkeptikus erők viszont úgy vélik, hogy Olaszország most éppen erre, a megszorításokon alapuló uniós politikára mondott nemet. A Hír TV által megkérdezett gazdasági elemző szerint pánikra nincs ok, ugyanakkor tény, hogy az olasz gazdaság problémákkal küzd.

„Az olasz helyzet természetesen ezzel nem lett megoldva. A problémák, a magas adósság, a gyenge növekedés, a bankszektor nemteljesítő hitelállománya mind-mind továbbra is ott nyomasztja az olasz gazdaságot, és ezzel a népszavazással ezek tulajdonképpen egyáltalán nem oldódtak meg” – fejtette ki Madár István.

Londoni elemzők szerint ma már harminc százaléknál is kisebb az esélye annak, hogy Olaszország öt év múlva is az euróövezet tagja lesz.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!