2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Lelőtt egy orvost, majd végzett magával

2016. július 26., kedd 15:38, frissítve: kedd 16:56

Lelőtt egy orvost, majd végzett magával egy férfi Berlin délnyugati kerületében. A steglitzi klinikán dolgozó szájsebész belehalt sérülésébe. Az épületet és a közeli egyetemi kampuszt elővigyázatosságból kiürítették a rendőrök.

Rendőrök zárták le a Berlin Steglitz kerületében lévő Benjamin Franklin kórházat, miután nem sokkal 11 óra után egy ismeretlen rálőtt egy szájsebészre, majd magával is végzett.

„Ezen a ponton meg kell osztatnunk azt az új információt, hogy két áldozat volt. Az egyik ennek a gyilkos támadásnak az áldozata, egy orvos a Benjamin Franklin klinikáról, aki sürgősségi ellátást kapott meglövése után, de már nem lehetett megmenteni. Úgy tűnik, hogy az orvos éppen egy beteget kezelt, amikor a beteg elővette a fegyverét, és leadott néhány lövést. Rögtön ezután az elkövető maga felé fordította a fegyvert, és lelőtte magát” – erősítette meg Winfrid Wenzel, a berlini rendőrség szóvivője.

A kórházat és a hozzá tartozó egyetemi kampuszt kiürítette a rendőrség. A Benjamin Franklin klinika egyike Európa legnagyobb kórházainak. A berlini rendőrség kizárta a terrorgyanút.

„Jelenleg nincsen konkrét információnk a gyanúsított hátteréről. Azt biztosan állíthatom, hogy férfiről van szó, de semmit nem tudok mondani az életéről, a személyiségéről vagy a motivációjáról mindössze két órával az eset után. Az ügyet a gyilkossági csoport vette át. Egy bizonyos információ azonban nagyon fontos, miután mindenki ezt kérdezi: nincsen egyáltalán semmiféle jelzés arra, hogy a cselekmény mögött extremista vagy iszlamista motivációja lett volna” – fogalmazott a rendőrség szóvivője.

A hatóság azt is közölte, hogy senki más nem sérült meg, és a támadó egyedül követte el tettét.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!