2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Lekenyereznék a britek Gibraltárt

2017. április 6., csütörtök 22:25, frissítve: péntek 09:10

Közös kormányzást ajánl Spanyolország Nagy-Britanniának Gibraltáron. A brit fennhatóságú, de spanyol területen lévő városállam akár a brexit folyamatát is megakaszthatja. A helyiek mindenképpen maradnának az EU-ban.

A brexit hivatalos elindítása óta először tárgyalt uniós vezetővel a brit miniszterelnök. Theresa May az Európai Tanács elnökét fogadta Londonban. A kétórás megbeszélésen a brit kormányfő biztosította Donald Tuskot arról, hogy London a brexit után is szoros kapcsolatot akar fenntartani az Európai Unióval. A kilépési tárgyalásokat pedig már rögtön azután szeretnék megkezdeni, hogy a 27 tagállam megegyezett a kilépés irányelveiről.

A folyamatot azonban Spanyolország megvétózhatja. Londonnak meg kell állapodnia Gibraltárról Madriddal, ugyanis a sziget földrajzilag Spanyolországhoz tartozik, míg közigazgatásilag Nagy-Britanniához.

A gibraltáriak azonban úgy érzik, a brit kilépéssel csapdába kerültek. A tavalyi népszavazáson a szavazók 96 százaléka voksolt az unióban maradásra. A 6,5 négyzetkilométernél alig nagyobb területen 30 ezren laknak, és naponta 10 ezer spanyol jár át dolgozni. A helyiek attól tartanak, hogy ha britként kívül kerülnek az unión, elveszíthetik a gazdasági előnyöket.

„Mi nem szavaztuk meg a brexitet, és ez a folyamat csapdába ejtett minket. Azoknak, akik a brexit pártján voltak, és biztosítékokat adtak nekünk, nem szabad azt hinniük, hogy Gibraltár népe könnyen megadja magát ennek a tárgyalássorozatnak” – jelentette ki a gibraltári főminiszter, Fabian Picardo.

Spanyolország már a brexitnépszavazás előtt felvetette, hogy ha Nagy-Britannia kilép, Gibraltár kerüljön közös fennhatóság alá. Egy ebben a témában kiírt 2002-es népszavazáson azonban a helyiek 99 százaléka elutasította a közös kormányzást.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!