2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Fidesz-KDNP kampánynyitója

Következik:

Paláver 16:30

Leállhatnak egyes kormányzati hivatalok az Egyesült Államokban

Hír TV

2018. január 20., szombat 19:38, frissítve: szombat 21:23

Nem szavazta meg a kormányzati hivatalok finanszírozását biztosító törvényt az amerikai szenátus. Habár a törvényhozás felsőházában a republikánusoknak van többségük, most ez sem volt elég, néhány képviselőjük ugyanis, a demokrata pártiakhoz hasonlóan, elutasította a törvényt.

A honatyák többsége azért szavazott nemmel, mert a törvény nem foglalta volna magában egy migránspárti program folytatását, amely azt a 700-800 ezer fiatalt védi, aki illegális bevándorló szüleivel gyermekként érkezett az Egyesült Államokba. A program folytatásáért cserébe a demokraták a mexikói határra tervezett fal építésének finanszírozását is megszavazták volna, ám szerintük Donald Trump amerikai elnök elutasította a kompromisszumot. 

„Ezt a leállást úgy hívják majd, hogy a Trump-leállás. Azért, hogy így alakult a helyzet, leginkább Trump elnök okolható, aki elutasította a kétpárti alkukat, például azt, amelybe még a határra tervezett falat is beemeltem” – vélekedett Chuck Schumer, a demokrata párti szenátorok csoportjának vezetője.

Mike Pence alelnök, republikánus politikus viszont a demokratákat okolta a leállásárt. „A demokrata szenátorok, néhány kivétellel, úgy döntöttek, hogy a politikát a nemzeti védelmünk elé helyezik, fontosabbnak tartották azt kormányunk kötelességeinek teljesítésénél. Ez elfogadhatatlan, és csalódást okoz több millió amerikainak” – fogalmazott.

A törvény elutasítása miatt az állam éjféltől nem finanszírozza a kormányzati hivatalok és ügynökségek működését. A dolgozók nem kapnak fizetést, vagy kényszerszabadságra mennek. Ugyanakkor a létfontosságúnak ítélt intézményeknél szolgálatot teljesítők továbbra is dolgoznak. Idetartoznak a közrendet fenntartók és a nemzetbiztonsági szerveknél dolgozók.

Legutóbb 2013-ban fordult elő, hogy a finanszírozás hiánya miatt bezártak egyes kormányzati hivatalok és ügynökségek. Akkor a leállás tizenhat napig tartott.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!