2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Háború Ukrajnában

Következik:

Vezércikk 14:05

Külföld

Köszönetet mondott a közép-európai népeknek a német államfő

Köszönetet mondott Frank-Walter Steinmeier német államfő a közép-európai népeknek Németország újraegyesítéséhez nyújtott segítségért. A berlini fal ledöntésének 30. évfordulójára rendezett ünnepségeken részt vesznek a visegrádi négyek államfői, köztük Áder János magyar köztársasági elnök is.

  • Köszönetet mondott a közép-európai népeknek a német államfő

Berlinben a Bellevue palotában, a német államfői rezidencián fogadta a négy visegrádi ország államfőjét, köztük Áder János magyar köztársasági elnököt Frank-Walter Steinmeier.

A kommunista Német Demokratikus Köztársaság által emelt, Berlint 1961-től 28 éven át kettévágó fal éppen 30 éve, 1989. november 9-én omlott le. Ennek kapcsán a német államfő azt hangsúlyozta, hogy a lengyelek, a magyarok, a csehek és a szlovákok bátorsága és szabadságszeretete nélkül nem valósulhatott volna meg a német egység és nem történhettek volna meg a térségbeli békés forradalmak.

A szombaton kezdődött ünnepségsorozat részeként Angela Merkel kancellár a berlini Bernauer utcai központi emlékhelynél arról beszélt, hogy a szabadságot korlátozó falak soha nem annyira erősek, hogy ne lehessen ledönteni őket.

A kancellár hangsúlyozta, hogy november 9. nemcsak a berlini fal ledöntésének, hanem a náci Németországban 1938-ban zsidók ellen elkövetett pogromok kezdetének évfordulója is.

Ezért ez a nap arra is inti a németeket, hogy mindig következetesen fel kell lépni a gyűlölettel, a rasszizmussal és az antiszemitizmussal szemben.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!